Koeman: „VAR? Nagyító kellett ahhoz a leshez…”

Értékelt a holland mester az Alavés elleni győzelem után

Ronald Koeman elégedetten értékelt és dicsérte a csapatát az Alavés elleni győzelem után, kiemelve, hogy a bekapott gólt után jól reagáltak a játékosai. Ezen kívül beszélt még a mérkőzés főszereplőiről, Messiről, Trincaóról, Puigról és Ilaixról; a PSG elleni esélyekről, valamint természetesen a VAR-ral kapcsolatban sem maradt adós kommentárral.

Büszke a csapat teljesítményére?

„Egyértelműen. A csapat fizikálisan erős, az első félidőben nem voltunk elég kiegyensúlyozottak, de a 2-1 után nagyon jól reagáltunk. Megmutattuk a képességeinket és hogy akarjuk a győzelmet.”

Ilaix hibája

„Nem mondtam még neki semmit. Mindig el lehet rontani egy-egy passzt, de egy keresztlabdát így nem lehet. Fiatal és tanulnia kell még.”

A legjobb pillanatban érkeznek a PSG ellen?

„Megvan az önbizalmunk, hogy tovább tudjunk jutni. Nekik is és nekünk is megvannak a sérültjeink, nagyon jól kell majd játszanunk, ha ki akarjuk ejteni őket, biztosan egy csodálatos meccs lesz. Nagyon erősek, de mi is azok vagyunk és minden eddiginél hatékonyabbnak kell lennünk támadásban és jól kell majd védekeznünk. Elég kiegyenlítettnek látom a párharcot.”

A VAR megint a csapat ellen ítélt

„Gyakorlatilag nagyító kell hozzá, hogy Griezmann esetét lesnek lehessen látni. Meglepett, de mást nem fogok erről mondani, jobb erről nem beszélni, mert nem a bíró hibája ez. Végül győztünk és ez a legfontosabb dolog.”

Riqui megköszönte, hogy 90 percet játszhatott…

„Rengeteg dologban fejlődik, mindig magabiztosan játszik és rengeteg energiát ad a csapatnak. Nagyszerű meccset játszott.”

Az egyéni hibák

„Mindig lesznek ilyen hibák, de a fontos dolog, hogy hol történne ezek a hibák…”

Trincao teljesítménye

„Szüksége volt időre, hogy beilleszkedjen, azóta napról-napra magabiztosabb. Még bőven van miben fejlődnie, de egyre jobban részt vesz a játékban és egyre koncentráltabban játszik.”

A csapat hangulata legyőzhetetlen

„Így van. Olyan csapat vagyunk, amelyik rengeteg helyzetet alakít ki és ez önbizalmat kell, hogy adjon nekünk. Ha pedig minden játékos rendelkezésre állna, még jobb lenne.”

Messivel a csapatban esélyesebbek a PSG ellen?

„Nagyon fontos része a csapatnak, boldognak látom és könnyebb neki is, ha számíthat a társaira. A legjobb Messire lesz szükségünk, hogy kiejtsük a PSG-t”

***