Puig: „Ha a PSG ellen is így fogunk játszani, akkor jó meccsünk lesz”

A fiatal középpályás nyilatkozata az Alavés elleni meccset követően

Riqui Puig első alkalommal lépett pályára kezdőként Koeman kezei alatt az Alavés elleni bajnokin szombat este, és végig is játszotta a mérkőzést. Sok nagyszerű meglátása, megoldása volt, illetve az is nyilvánvaló, hogy Messivel nagyon összhangban vannak. Jókedvűen nyilatkozott a mérkőzés után.

Élmények

,,Nagyon jól és kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Kontroll alatt tartotuk a meccset. Minden könnyebb a legnagyobb veterán, Busquets mellett. Sokat segített Ilaixnak és nekem. Az, hogy 90 percet játszottam jó hatással van rám morálisan. Boldog vagyok és köszönet Koemannak ezekért a játékpercekért.”

Ilaix Moriba hibájáról is beszélt

,,A hibáidból tanulsz, bármelyikőnkkel előfordulhat ilyen. Nagyszerű jövő előtt áll, Ilaix sok örömet fog szerezni a klubnak.”

Jó formában van a csapat

,,Nagyon jó sorozatunk van, a Ligában szerzett hét győzelem sokat elmond arról, hogy milyen formában vagyunk.”

A következő mérkőzés a PSG elleni BL-nyolcaddöntő lesz kedden

,,Nagyon várjuk ezt a napot, már nagyon szeretnénk  szembenézni velük. Meg akarjuk mérettetni magunkat, és biztosan egy jó meccsünk lesz.”

Trincao góljai

,,Megérdemli, mert nagyon keményen edz. Az ő góljával szereztünk vezetést.”

***