Bajnoki mélyütés: 1-2, vereség és lépéshátrány

Óriási lehetőséget szalasztott el a Barcelona a LaLiga megnyeréséért folytatott harcban: amikor esélye lett volna átvenni a vezetést a tabellán, nem csak hibázott, de ki is kapott hazai pályán a Granadával szemben. Ezzel a vereséggel nem csak pontokat veszített a Barça, de azt is, hogy saját magától függött. Most már az Atlético Madrid és a Real Madrid is kedvezőbb helyzetben van a bajnoki versenyfutásban.

Két poszton is változtatott a várt kezdőcsapathoz képest Ronald Koeman, egyrészt padra ültette a hosszú szezon után elfáradni látszó Pedrit, másrészt lehetőséget adott a védelemben Umtitinek, aki az elmúlt hónapokban már csak epizódszerepekhez jutott. Pedri helyett Ilaix Moriba lehetett kezdő, Umtiti pedig Lenglet posztját vette át.

A Barcelona volt a kezdeményező, birtokolta a labdát, támadott, a Granada nagyon ritkán kezdeményezett, és akkor sem jutott el lövésekig. A Barça támadásaiban ugyanakkor volt veszély, még ha nem is jöttek sorozatban a helyzetek. Ebben szerepe volt annak is, hogy a vendégek a stabil védekezést tekintették alapnak, és jól is védekeztek. A vezetést Messi szerezte meg a 23. percben, de az előkészítésért a gól egy része minimum Griezmanné, aki nem csak jól adta vissza a labdát Messinek, hanem ezt megelőzően nagyon szépen megfordult a saját tengelye körül a labdával együtt.

Idén tavaszra is kiválogattuk nektek a legjobb Barçás cuccokat – exkluzív darabok, prémium minőségben!

fc barcelona hivatalos szurkolói termékek eurobarca shop polo sapka kulacs parna kabát

A gólt követően is a katalán csapat volt a kezdeményező, a Granada alig változtatott a hozzáállásán. Néha ugyan felért Ter Stegen kapujáig, és volt is veszély a próbálkozásokban, de inkább az volt az időszak kérdése, hogy meg tudja-e szerezni a második gólját a Barça. És a döntő probléma itt kezdődött, hogy nem tudta, pedig a meccsben, és valamennyire a játékban is benne volt, hogy megszülethet a második találat.

És a második félidő már másként kezdődött, mint az első, a Barcelona veszített a koncentrációjából és a fölényéből. Akadtak ugyan továbbra is veszélyes támadásai, voltak helyzetei, de a Granada is egyre több veszéllyel ért fel a hazai kapuig, és így változott meg a meccs is.

A Barcelona támadásaiból hiányzott a mélység, a két szélt a korábbi meccsekhez képest alig használták a játékosok, pedig a Granada szervezettségével szemben ez indokolt lett volna, és egyre kevésbé ért fel tisztán egy-egy akció a tizenhatoshoz. A másik oldalon viszont a 64. percben Luis Suárez passzára ki tudott ugrani Machís, aki nagyon szépen fejezte be a támadást, és el tudott lőni Ter Stegen mellett. Figyelmetlenség védekezésben, aminek súlyos ára lett.

A gól ugyanis hidegzuhanyként érte a Barcelonát, mely nem tudott igazán felocsúdni a meglepettségéből. Koeman – akit kiállítottak a gólt után, és ezért nem ülhet majd le Valenciában a kispadra – ugyan változtatott, és állított be cseréket, mint Pedrit vagy Dembélét, de a helyzetek tekintetében ennek nem volt eredménye.

Természetesen a Barcelona támadott 1-1 után, de tiszta ziccert nem tudott kidolgozni, ráadásul a Granada amint lehetősége adódott, ki is használta azt: a 79. percben a fellazult barcelonai védelem teljesen lemaradt a csereként beállt, középen érkező Jorge Molináról, aki Adrián Marín beadását teljesen egyedül, középről belőtte. Umtiti lemaradt, Piqué pedig már korábban támadóvá minősítette magát, ő még annyira sem tudott volna menteni.

Ez a gól ha lehet még mélyebbre lökte az első félidőben még alapvetően jól játszó, és megérdemelten vezetést is szerző Barcelonát, hiszen ezzel a találattal nem csak a meccset veszítette el végül a katalán csapat, de azt a privilégiumát is, hogy saját magától függött a sorsa. Ezzel a vereséggel már kedvezőbb helyzetbe került az Atlético Madrid, de még a Real Madrid is.

Az utolsó percekben ugyanis nem volt képes egyenlítésre a támadó a Barcelona, a próbálkozások ezúttal nem hoztak utolsó perces gólokat. Ez a nem várt vereség könnyen a bajnokságba is kerülhet, ennek az esélye pont a meccs előtt került a legközelebb a klubhoz.

FC Barcelona – Granada: 1-2 (1-0)
Barcelona, Camp Nou
Vezette: González Fuertes

Barcelona: Ter Stegen; Sergi Roberto, Mingueza (Dembélé, 73′), Piqué, Umtiti, Jordi Alba; De Jong, Busquets (Trincao, 81′), Ilaix Moriba (Pedri, 72′); Messi, Griezmann.

Granada: Aarón; Foulquier, Nehuén, Germán, Víctor Díaz, Quini; Yangel Herrera, Yan Eteki (Gonalons, 60′); Luis Suárez (Fede Vico, 85′), Darwin Machís (Adrián Marín, 75′), Soldado (Jorge Molina, 60′)

Gólok: Messi (23’), Machís (63’), Jorge Molina (79’)