Piqué: „Három órán keresztül játszva sem rúgtunk volna gólt”

Nem szabadkozott az Atlético elleni vereség után Gerard Piqué és bevallotta, hogy több dolog is van, ami jelenleg probléma a csapat játékában. Emellett elmondta, bízik benne, hogy a válogatott szünet alatt lesz idejük pihenni és a megoldáson dolgozni, hogy aztán jobb eredményeket érjenek el.

A vereség

„Nem vártuk, hogy kikapunk, nem akartunk kikapni. De folytatnunk kell a munkát, pihennünk a válogatott szünetben és utána újrakezdeni.”

A mérkőzés

„Jól kezdtünk, nekik mentünk, kellően bátran játszottunk. Aztán két gólt lőttek, mi pedig három órán keresztül is játszhattunk volna és akkor sem szereztünk volna gólt. Nehéz ügy ez… Bonyolult. Ha őszinte vagyok, szenvedünk [a pályán]. Tovább kell harcolnunk és dolgoznunk, most pihenni, kikapcsolni és erősebben visszatérni.”

Koeman: “A szünet után három meccsünk lesz otthon, ezeket meg kell nyerni”

Busquetsszel veszekedett az első gól után

„Lemar megindult, Joao megkapta a labdát, Ronald [Araújo] pedig vele ment, amivel területet nyitott, mert feljebb lépett. A két kapott gól nagyon hasonló volt. Megbeszéltük egymás között, senki nem szeret gólt kapni.”

A hibák védekezésben

„Nem egyedi probléma van, több is van. Az emberek is érzik, tudják, hogy ez van. Még a vak is látja, miben nem vagyunk jók. Ennek ellenére fel fogunk állni ebből és a szerdai vereségből. Nehéz idők ezek, nem lehet tagadni. Sokan nem tapasztaltunk még ilyet, de az öltözői hangulat nagyon jó, jól kijövünk egymással, mindenki szeretne változtatni, de elég nehéz most a helyzet.”

Laporta vs. Koeman

„Nem folyhatunk ebbe bele, a köztük lévő kapcsolat nem szabad, hogy kihasson ránk.”

***

Elhoztuk neked a legstílusosabb, legmenőbb és legjobb FC Barcelona termékeket! Nézz be a Shopba!