Dembélé és Aubameyang húzta a csapat szekerét: Barcelona-Celta értékelő

A Barcelona 3-1 arányban nyert a Celta Vigo ellen hazai pályán a La Liga 36. fordulójában, amivel egy újabb lépést tett a második hely megszerzése felé. Dembélé és Aubameyang voltak a csapat legjobbjai, a leggyengébb csapatrész egyértelműen a védelem volt. Nagy a szórás a pontszámokban, hármas volt a lagalacsonyabb, nyolcas volt a legmagasabb osztályzat, amit kiosztottunk. Pontozni ezen elvek alapján szoktunk.

A tökéletes helyzetkihasználás estéje: Barça-Celta 3-1

A kezdőcsapat:

Ter Stegen: 5.5

Öt lövés találta el a kapuját, négyet hárított ezek közül, és Gallardo első félidei lövését bravúrral védte. A kapott gólért ő is felelősségre vonható, nem értették meg egymást Araújoval, már az első félidőben is láthattunk egy hasonló jelenetet.

Dani Alves: 3

A brazil jobbhátvéd nyújtotta a leggyengébb teljesítményt a csapatból ezen az estén. A védőmunkája nagyon rossz volt, sokszor mögé kerültek a vigóiak. Nagyon sok, egészen pontosan 17 labdavesztés fűződött a nevéhez, a legtöbb a csapatból. Ráadásul általában saját térfélen adta el a labdát, több alkalommal is felesleges kockázatokat vállalt. Tizenegy párharcából kilencet elbukott. A támadójátékhoz nem tudott hozzátenni, pedig az a legnagyobb erőssége továbbra is.

Araújo: 4

Araújo nem futballozott jól ezen a mérkőzésen. Az első félidő elején a hatalmas hibáját követően Aspas került nagy helyzetbe, de legalább a spanyol csatár határozatlanságát kihasználva visszaért és mentett. A vendégek gólja az ő számlájára is írandó, ő sem állt a helyzet magaslatán. A 60. percben csúnyán  összefejeltek Gavival, az uruguayi pár másodpercig még futott az esetet követően, aztán egyszer csak összeesett. Agyrázkódást szenvedett, kórházba vitték, ahol megvizsgálták, ott töltötte az éjszakát, de ma már kiengedték onnan.

Eric Garcia: 4

A spanyol hátvéd sokáig komolyabb hiba nélkül játszott, azonban Araújo ápolását követően gyakorlatilag Aspast indította, aki a csapat szerencséjére nem élt az ajándék labdával. A támadásokhoz kevesebbett tett hozzá, mint szokott, csupán egy pontos hosszú labdát láthattunk tőle. Öt párharcából csak kettőt vívott meg sikerrel.

Jordi Alba: 6

Alba a támadójátékból ezúttal kevésbé vette ki a részét: egy helyzetet alakított ki, és csupán egyetlen egy beadási kísérletet hajtott végre, az is pontatlan volt. A védőmunkájára viszont nem lehetett panasz, sok/kirívóan nagy hiba nélkül hozta le a a találkozót, illetve tíz labdaszerzés fűződött a nevéhez, a legtöbb a csapatból. Az első félidőben gyakorlatilag belső középpályást játszott, ami rendkívül fura és szokatlan látvány volt, mindenkit váratlanul ért. Ahhoz képest, hogy korábban soha nem futballozott ebben a pozícióban, egészen jól teljesített.

Frenkie de Jong: 6.5

Frenkie de Jong korrekt teljesítményt tett le az asztalra ezen az összecsapáson. Busquets hiányában ő volt a csapat mélységi irányítója. A passzjátéka szinte makulátlan volt: 94%-os pontosság (81/86), és hatból hat sikeres hosszú labda. Kilenc labdaszerzést jegyeztek fel a neve mellett. Busquets ehhez hasonló számokat szokott produkálni. Albához hasonlóan egy teljesen szükségtelen faltért sárga lapott kapott az utolsó percekben, aminek eredményeként eltiltás miatt nem léphet pályára a Getafe ellen.

Gavi: 6

A 17 esztendős játékos a szokottnál talán kicsit inaktívabb ezen az estén, kicsit kevesebbet tett hozzá a csapat támadásaihoz. Nem vétett sok/óriási hibát, de kulcsfontosságú/emlékezetes megmozdulást sem hajtott végre. Hajtott, sokat futott, de ennél többet nem mutatott ezúttal.

Memphis Depay: 7

Az első játékrészben a támadók közül ő lépett vissza a legmélyebbre, néha egészen a középpályára mozgott vissza. A második félidőben már a balszélen láthattuk. Ő szerezte a csapat vezető találatát: nem volt egy igazán jó lövés, de persze a lényeg az, hogy a hálóban kötött ki. Ezen kívül két kaput elkerülő lövést mutatott be. Dicséret illeti azért is, hogy kiharcolta Murillo piros lapját. Mezőnyben nem volt aktív, csupán 34 labdaérintést és 14 pontos átadást láthattunk tőle, amivel lefelé lógott ki a többiek közül.

Dembélé: 8

Dembélé nagyon jól játszott ezen a meccsen, a csapat legjobb és legveszélyesebb játékosa volt. 30 percig nem mutatott semmit, akkor azonban egy pazar szólót követően gólpasszt adott Depaynak. A második félidőben is megcsinálta ugyanezt, akkor Aubameyangot szolgálta ki. A csapatból ő hajtotta végre a legtöbb sikeres cselt (5), adta a legtöbb kulcspasszt (3) és dolgozta ki a legtöbb helyzetet (3). Lefutotta az ellenfelet, a beadásai pontosak voltak. Ebben a naptári évben a TOP5 európai bajnokságban ő osztotta ki a legtöbb gólpasszt, szám szerint 10-et.

Aubameyang: 8

Kétszer került helyzetbe és mindkettőt gólra váltotta. Már tizenegy találata van a bajnokságban, eggyel van a házi gólkirály Memphis mögött úgy, hogy januárban érkezett. Bónusz, hogy Dembélével pedig nagyon érzik egymást. Vitathatatlanul óriási fogás.

Ferrán Torres: 3.5

Szinte észre sem lehetett venni, hogy a pályán van, de ez egy jó ideje így van már. Éppen ezért muszáj lenne pihentetni, mert ez sem neki, sem a csapatnak nem kifizetődő. Amikor jó formában futballozik, akkor komoly segítséget jelent és fontos eleme a játéknak. Hat pontos passz, húsz labdaérintés, és nulla hozzáadott érték a támadójátékhoz. Nem meglepő, hogy a második félidőre nem jött ki.

Cserék:

Puig: 5

A félidőben lépett pályára. Sem pozitív, sem negatív szempontból nem befolyásolta az eredmény alakulását. Lőtt egy lesgólt, de érzésre sokszor elnyomták, teljesen beleszürkült a mezőnybe. Még két mérkőzés áll a rendelkezésére arra, hogy bizonyítson, de az ő sorsa minden bizonnyal már megpecsételődött, meglepő lenne, ha maradna.

Ansu Fati: 6

A 64, percben váltotta Memphist. Háromszor lőtt kapura, de csak az egyik talált, és az sem volt veszélyes. Látszik rajta a meccshiány, de ez teljesen természetes. A szélen és középen is feltűnt.

Lenglet: 6

A 68. percben érkezett Araújo helyére, hiba nélkül hozta le a találkozót.

Luuk de Jong, Mingueza: –

Vezetőedző:

Xavi Hernández: 6

Az első félidőben látott – szinte meghatározhatatlan – formáció nem vált be: Alba belső középpályást játszott, Ferrán valamiféle bal oldai szárnyvédő volt, Memphis pedig sokat lépett vissza a középső területeken. Ebből és a Celta hatékony presszingjéből kifolyólag a gólokon kívül nem láthattunk veszélyes támadást, és nagyon sok labdát adott el a csapat – ezt ő is kiemeli minden nyilatkozatában, hogy nem tetszik neki. A második félidőre sikerült javulást elérni, a kiállítást követően pedig végig kézben tartották a találkozót a játékosai.

***