Eduardo Coudet: „Több helyzetünk volt kevesebb góllal”

Eduardo Coudet, a Celta Vigo edzője nyilatkozott a La Liga 36. fordulójának kedd esti barcelonai mérkőzése után, amit csapatával 3-1 arányban elvesztett. Az argentin edző szerint többet érdemeltek volna, több helyzetet alakítottak ki, de a hatékonyság hiányzott, míg a másik oldalon a Barça szinte minden kapura lövése bement.

Mérkőzés elemzése

„Nem tudom, hogy ezek mennyire a mi lelkünkön száradtak, de megfizettünk azért, hogy az első félidőben két kapura lövésükből két gól kaptunk, az egész mérkőzésen pedig négyet számoltam összesen. Szerintem remek első félidőt játszottunk, sokkal labdabiztosabbak voltunk, mint az ellenfél, több lehetőséget alakítottunk ki, a kapu előtt viszont nem voltunk kellően hatékonyak. Utána tíz emberrel már más lett a játék, emberhátrányban nehezebb feljebb tolni a vonalakat, nehezebb fent védekezni. Még így tíz emberrel is voltak helyzeteink, rengeteg lehetőséget alakítottunk ki, de Ter Stegen egy csodakapus, mindent védett. A csapat minden pályára úgy megy ki, hogy egyenlő felek küzdelmére számít. Az összegzésem az, hogy kegyesek voltunk, de ilyen csapat ellen, mint a Barça nem lehet kegyesnek lenni.”

Murillo pályára küldése a második félidőben

„Az első félidőben a meccs képe alapján nem érdemeltük meg a két gólos hátrányt. Több lehetőségünk is volt, és nagyon jól működött a csapat. A második félidőt is jól kezdtünk, de mégis ők húztak el 3-0-ra, viszont 3-1-nél lelkileg visszajöttünk a meccsbe, akár lehetett volna 3-2 is ebben az időszakban. Murillo beállításával más lett a játék egy olyan ellenféllel szemben, amely jól járatja a labdát. Ha nincs magas presszing, akkor nincs esélyed sem.”

Lenglet kezezéséért büntetőt reklamált

„Úgy véltem, hogy büntető, néztem a nagy kivetítőn az esetet. Mindenért tiltakozik az ember, de nem állítom, hogy büntető volt.”

A Barcelona felállása

„Úgy gondoltam, hogy 4-2-3-1 vagy 4-4-2 lehet a hadrendjük. Előtte megbeszéltük, hogy miképpen játszunk ellenük, aztán kialakult a felállás, és a fiúk nagyszerűen végezték a dolgukat. A második félidőben változtattunk mi is, amikor a Barcelona hadrendet váltott.”

Araújo

„Pont előttem történt, és láttam ahogy elájult. A pillanat kétségbeejtő volt. Messziről nem tudtuk, miért nem viszik már el. Ezek borzasztó pillanatok, ilyenkor elfelejted a meccset, és csak a játékosért aggódsz.”

Iago Aspas is nyilatkozott az elvesztett mérkőzés után

„Szerintem sokkal több helyzetünk volt, mint nekik. Az első félidőben két kapura lövésükből két gólt szereztek. Ahogy elkezdődött a második félidő rögtön 3-0-ra alakult az eredmény. Aztán sikerült gólt lőnöm, de ezenkívül volt még jó pár helyzetünk, például nekem is, be kellett volna rúgnom a tiszta gólhelyzeteimet, amivel döntetlenre menthettük volna a meccset. Most várjuk a hétvégét, hogy örömet szerezzünk rajongóinknak.”