Az Elche látogat a Camp Nouba a válogatott szünet előtti utolsó meccsen

Szombat délután az FC Barcelona az Elche együttesét fogadja a Spotify Camp Nouban a La Liga 6. fordulójában. A vendégek rossz formában kezdték meg a bajnokságot, csupán egy pontot gyűjtöttek az első öt körben, a gránátvörös-kékeket pedig soha nem tudták legyőzni.

A Barcelonára egy nagyon komoly megmérettetés várt az előző mérkőzésen, ugyanis a Bayern München otthonában léptek pályára a BL-csoportkör második fordulójában. Xavi legényei 2-0-ás vereséget szenvedtek, azonban a helyzetek és a játék képe alapján akár sokkal többet is ki tudtak volna hozni a meccsből. Az első félidőben egyértelműen jobban játszottak és több helyzetet dolgoztak ki a bajoroknál, azonban egyiket sem sikerült gólra váltaniuk. A második félidőben már a Bayern akarata érvényesült és lőttek két gólt négy perc alatt. A bajnokságban viszont remekül megy a katalánoknak: 13 pontot zsebeltek be eddig, ők szerezték a legtöbb gólt holtversenyben a Real Madriddal (15), illetve kapták a legkevesebbett a Villarreal mellett (1).

Nem sikerült a bravúr Münchenben: Bayern-Barça 2-0

A vendégek gyengén rajtoltak, egyetlen szerzett ponttal a táblázat utolsó előtti helyén állnak az első öt fordulót követően. Ők szerezték a második legkevesebb gólt (2) és kapták a második legtöbbet (13). Kikaptak a Real Betis (3-0), a Real Sociedad (0-1), a Villarreal (4-0), illetve az Athletic Club (1-4) ellen. Az Almería elleni hazai találkozón értek el 1-1-es döntetlent. Az együttes vezetőedzője, Francísco Rodriguez három játékosára (Pere Milla, Pol Lirola, és Mascarell) nem számíthat.

A két csapat egymás elleni mérlegét tekintve óriási a katalánok fölénye: az előző tíz összecsapásból kilencet megnyertek és egy alkalommal döntetlen született, továbbá a Barça még veretlen az Elche ellen. A két együttes legutóbbi egymás elleni mérkőzését az előző bajnoki idény 27. fordulójában, az Estadio Manuel Martínez Valeróban rendezték, amelyet a Barcelona nyert meg 1-2 arányban.

A Barcelonából Sergi Roberto kivételével mindenki bevethető. Minden bizonnyal ezúttal is lesznek személyi változtatások az előző meccshez képest. Könnyen elképzelhető, hogy Eric Garcia, Bellerín, illetve Balde ezúttal kezdőként fog lehetőséget kapni. A középpályán Busquets mellett Pedri vagy Gavi helyére Frenkie de Jong kerülhet be. A támadósorban Lewandowski és Dembélé helye biztosnak tűnik, a harmadik támadó Raphinha helyett Ansu Fati vagy Ferrán Torres lehet.

FC Barcelona – Elche
La Liga, 6. forduló
Spotify Camp Nou, Barcelona
16.15
Vezeti: 
Alejandro Muniz

Barcelona: Ter Stegen – Bellerín, Koundé, Eric, Balde – Gavi/Frenkie, Busquets, Pedri – Dembélé, Lewandowski, Ansu Fati/Ferrán

Elche: Badia – Palacios, Fede Fernández, Diego González, Bigas, Clerc – Collado, Raúl Guti, Gumbau, Fidel – Lucas Boyé