Sikerül megnyerni 2023-as év első hazai meccsét?

Barcelona - Getafe előzetes

Az FC Barcelona a Getafe együttesét látja vendégül a Camp Nouban a LaLiga 18. fordulójában vasárnap 18 óra 30 perckor. A gránátvörös-kékek megnyerték a legutóbbi bajnoki mérkőzésüket (vs. Atlético Madrid 0-1), míg a Real Madrid abban a fordulóban vereséget szenvedett (vs. Villarreal 2-1), ezáltal három pontos előnyre tettek szert a bajnoki riválissal szemben. A vendégek a bentmaradásért küzdenek, jelenleg 17 egységgel a tabella 16. helyén állnak.

A katalánok az előző héten megszerezték a mostani szezon, illetve Xavi vezetőedzői korszakának első trófeáját, ugyanis 3-1-re győztek a Real Madrid ellen a Spanyol Szuperkupa döntőjében. Nem csupán ennek, hanem a mutatott játéknak is lehetett örülni, azon a találkozón – Xavival és az edzői stábbal egyetemben – minden tekintben az ellenfél fölé nőttek. Ezt követően a harmadosztályú Ceuta otthonában nyertek 0-5 arányban a Spanyol Kupa nyolcaddöntőjében. A Ligában 16 forduló alatt 41 egységet gyűjtöttek, 35 gólt lőttek (második legtöbb), és csupán hatot kaptak (legkevesebb). A legutóbbi hét bajnoki mérkőzésük közül csak az Espanyol ellenin (1-1) nem zsebelték be a három pontot. Minden sorozatot figyelembe véve pedig tíz összecsapás óta nem találnak legyőzőre, utoljára a Bayern München elleni hazai BL-meccsen (0-3) kaptak ki.

A vendégek mérlege a bajnokságban négy győzelem, öt döntetlen, nyolc vereség, illetve 16 szerzett és 24 kapott gól. Nincsenek túlságosan jó formában, ugyanis a legutóbbi három találkozójukat elveszítették: a Ligában a Sevilla (2-1) és az Espanyol (1-2), a Copa del Reyben pedig a másodosztályban szereplő Levante (3-2) ellen hagyták el vesztesen a pályát. Az utolsó győzelmüket december 30-án, a Mallorca elleni hazai bajnokin (2-0) aratták. Csupán egy játékos (Arambarri) nem áll a vezetőedző, Quique Sánchez Flores rendelkezésére, szóval majdnem teljes kerettel készülnek.

Ami a Barça hiányzóit illeti, ők ketten vannak: Ferrán Torres és Lewandowski eltiltás miatt nem léphet pályára. A két együttes egymás elleni mérlegét tekintve a Barcelona van fölényben: az előző tíz találkozón hét katalán győzelem és két döntetlen mellett csupán egyetlen egy madridi siker született. A legutóbbi egymás elleni összecsapásukat az előző bajnoki idény 37. fordulójában, a Coliseum Alfonso Pérez stadionban rendezték, amely gólnélküli döntetlennel zárult.

A Barcelona védelmét minden bizonnyal Koundé, Araújo, Christensen, illetve Balde alkotja majd. A középpályán valószínűleg Frenkie de Jong, Gavi, illetve Pedri kezd, a támadósorban pedig Raphinha, Ansu Fati, és Dembélé kaphat helyet. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy ismét négy középpályással áll fel a csapat: ebben az esetben papíron Gavi és Pedri lenne a bal oldali támadó Raphinha helyett, illetve Busquets bekerülne a kezdőcsapatba.

FC Barcelona – Getafe
Barcelona, Spotify Camp Nou
La Liga, 18. forduló
18.30
Vezeti: Javier Iglesias Villanueva

FC Barcelona: Ter Stegen – Koundé, Araújo, Christensen, Balde – Gavi, Frenkie, Pedri – Raphinha, Fati, Dembélé

Getafe: Soria – Damian Suarez, Djené, Duarte, Alderete, Gaston Álvarez – Alena, Algobia, Luis Milla – Enes Ünal, Borja Mayoral