Szenvedés és újabb három pont: Girona – Barcelona 0-1

A Barcelona 0-1 arányban nyert a Girona vendégeként a La Liga 19. fordulójában. A vendégek teljesen meddően futballoztak, számos hibát vétettek elől és hátul is. A hazaiaknak az utolsó 20-25 percben több lehetőségük is volt az egyenlítésre, de egyiket sem tudták kihasználni. A győzelmet érő találatot Pedri szerezte, Dembélét pedig sérülés miatt le kellett cserélni.

A Barcelona jobbhátvédje ezúttal is Koundé volt, a hátsó sor másik oldalán pedig Balde vagy Alba helyett Marcos Alonso szerepelt. Christensen pihenőt kapott, ezért Araújo párja Eric Garcia volt a védelem közepén, a spanyol október vége óta először került be a kezdőcsapatba bajnoki mérkőzésen. A középpályán Frenkie de Jong, Busquets és Gavi kezdtek, míg Pedri csak a kispadon foglalt helyet. A támadósort Raphinha, Dembélé, illetve Ansu Fati alkották, utóbbival középen.

Az első félidővel altatni vagy kínozni lehetett volna, alig-alig történt valami. Az egyetlen igazán említésre méltó esemény Dembélé sérülése volt: a francia szélső sprintelés közben megállt, a bal lábához kapott, és 2-3 perccel később cserét kért, Pedri váltotta. A gránátvörös-kékek magas és intenzív letámadással próbálták megnehezíteni az ellenfél dolgát, egyértelműen kevesebb, mint több sikerrel. Néha meg tudták szerezni a labdát a Girona térfelén, de utána az adott játékos az esetek többségében pontatlanul passzolt vagy rossz döntést hozott. A kevés kivétel egyike az volt, amikor Fati az ötös környékén lecsapott a játékszerre, és Dembéléhez passzolta azt, azonban a lövést Gazzaniga hárította.

A hazaiak próbálták a földön, rövid és lapos passzokkal megtartani, kihozni a labdát, csak néha próbálkoztak hosszabb átadásokkal, és általában sikerrel tették mindezt. Néha a Barça térfelén is tudták járatni a labdát, de veszélyt nem jelentettek Ter Stegen kapujára. Labda nélkül egy rendkívül kompakt és zárt 4-4-2-es alakzatot vettek fel, nagyon kevés hely volt a vonalak között. A Barcelona labdajáratása teljesen meddő és veszélytelen volt, a játékosok kevés mélységi labdával próbálkoztak, és zömében azok sem voltak pontosak. Az első félidő végén 3-4 volt a kapura lövések és 0-2 a kaput találó próbálkozások száma.

A második félidő elején Xavi legényei kicsivel többet forgatták a játékot, és egyik labdát adták be a másik után bármiféle veszély vagy eredmény nélkül. A meccs egyetlen találata a 61. percben született: egy magas labdaszerzés után Alba laposan centerezett, Gazzaniga pedig nem tudta elütni a labdát, ezáltal Pedri az üres kapuba jutatta azt: 0-1! Ezt követően a hazaiak elkezdtek magasan és intenzíven letámadni, aminek eredményeként többet birtokolták a labdát és támadtak, míg a vendégek eladták azt a saját térfelükön, vagy pontatlanul indítottak. A Girona fölénye helyzetekben is megmutatkozott, jellemzően beadásokkal próbálkoztak. Azt lehetett érezni, hogy előbb vagy utóbbi egyenlíteni fognak – ez végül nem történt meg, és maradt a 0-1-es állás.

Ezzel a győzelemmel a Barcelona átmenetileg hat pontra növelte az előnyét a Real Madriddal szemben, amely holnap a Real Sociedadot fogadja. Folytatás szerdán a Betis elleni bajnokin.

Girona – FC Barcelona 0-1 (0-0)
La Liga, 19. forduló
Estadi Municipal de Montilivi, Girona
Vezette:
Alejandro Muniz Ortiz

Girona: Gazzaniga – Arnau Martinez, Bernardo, Juanpe (Roca 81′) Miguel Gutiérrez – Romeu – Couto (Toni Villa 70′), Yangel Herrera (Valery 59′), Aleix Garcia, Riquelme (Iván Martin 81′) – Castellanos (Stuani 70′)

FC Barcelona: Ter Stegen – Koundé, Araújo, Eric, Alonso (Alba 46′) – Frenkie, Busquets, Gavi – Raphinha (Kessié 88′), Fati (Balde 81′), Dembélé (Pedri 26′)

Gólok: Pedri 61′

Sárga lapok: Fati 43′, Pedri 45+3′, Xavi 45+3′, Gavi 49′, ill. Castellanos 44′, Arnau Martinez 74′

Piros lapok: Míchel 90+4′ (vezetőedző)