Laporta: „Nem fogom megadni Tebas úrnak azt az örömöt, hogy lemondok a Barcelona elnöki posztjáról”

Sajtótájékoztatón küldött erős üzenetet Joan Laporta Javier Tebasnak

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke és Joan Ignasi Elena, a Generalitat de Catalunya belügyminisztere bemutatták a Spotify Camp Nou légterének új védelmi rendszerét a keddi nap folyamán, azonban másról is esett szó. Nevezetesen a Negreira-ügyről (amelyről a napokban bővebben is beszámoltunk), miszerint  számlák, dokumentumok és videók tanúskodnak arról, hogy az ő első mandátuma alatt nem történt semmiféle pénzügyi szabálytalanság a klub és a Spanyol Játékvezetői Bizottság korábbi elnökhelyettesének cége között. Ezen felül pedig üzent Javier Tebasnak (a LaLiga elnökének) is, akit úgy gondolja, hogy ,,fóbia” vezérel a Barcelonával szemben.

Vizsgálatok

,,Kiszervezték a vizsgálatokat, amelyeket most már egy külső ügyvéd végez. A jogszabályoknak megfelelően viszik véghez az elemzést úgy, hogy alapos legyen.”

Média

,,Mélységesen sajnáljuk, hogy egy olyan ügy adatai és dokumentumai szivárogtak ki, amelyet az ügyészség vizsgál, és amelyet a lehető legnagyobb titoktartással kell kezelni. Annál is inkább, mivel sem az ügyészség, sem a rendőrség nem tájékoztatta a klubot arról, hogy nyomozás folyik az ügyben.”

Magyarázatok

,,Amint lehetséges, sajtótájékoztatót tartunk, hogy megmagyarázzuk a klub birtokában lévő információkat. Jelenleg belső vizsgálat zajlik. Bízom benne, hogy nem lesz túl késő. Nagyon szeretnénk magyarázatot adni.”

Tebas

,,Néhányan már figyelmeztettek minket arra, hogy úgy tűnik Tebas propagandát folytat a Barça ellen és ellenem is. Levette az álarcát, és úgy tűnik, hogy folytatja a Barçával szembeni mániáját, fóbiáját. Ő egy olyan ember, aki emlékszem, hogy a pályafutása során már bizonyította a Barçával szembeni ellenségességét. Még 2005-ben, az Alavés alelnökeként már panaszt tett, mert nem akarta, hogy Messi a Barçában játsszon. Nem bocsátja meg, hogy nem írtuk alá a megállapodást a CVC-vel, ami egy olyan megállapodás, amelyet ő irányít. Azt sem bírja elviselni, hogy a Szuperligában szeretnénk lenni. Ez a szokásos ‘modus operandija‘ (a kriminológiában a bűnözők által használt, rájuk jellemző bűnelkövetési módszert jelenti — a szerk.). Az a szándéka, hogy távolról uralja a Barçát, amit az elmúlt években is tett. Azonban rájött, hogy ezt velem nem tudja megtenni. Nem fogom megadni Tebas úrnak azt az örömöt, hogy lemondok a Barcelona elnöki posztjáról. Ezt a tagoknak kell eldönteniük (az alábbi cikkben olvasható, hogy mit mondott Tebas Laportáról, aki erre reagált — a szerk.).

Barcelona fizetési sapkája nyáron válik súlyossá, 200 millióval kellene csökkenteni a klub teljes fizetési keretét a LaLiga szerint

 

Figyelmeztetés

,,Bárki, aki megpróbálja bemocskolni Barcelona történelmét és imázsát, kemény választ fog kapni. Amit elértünk, az rengeteg munkába, sok erőfeszítésbe és látványos futballba került. Ezért elnökként nem fogom megengedni, hogy az ilyen kísérletek bemocskolják a ragyogó történelmünket.”