Beigazolódtak a félelmek: Sergi Roberto 5-6 hetet hagyhat ki, vége lehet az idényének

A vizsgálatok, amelyeken Sergi Roberto hétfő délben átesett, megerősítették a legrosszabb forgatókönyvet, és igazolták, hogy a bal lábában van egy szakadás, ami miatt nagyjából öt-hat hétig nem léphet pályára, így gyakorlatilag búcsút inthet ennek a szezonnak.

Emlékezhetünk rá, hogy a saját nevelésű játékosnak már a 18. percben el kellett hagynia a pályát, amikor a Getafe elleni mérkőzésen egy szerencsétlen mozdulat következtében megsérült. Már az első érzések is súlyos sérülésre utaltak, és a vizsgálatok csak megerősítették a rossz előjeleket.

Ez egy nagyon szomorú végkifejlet Roberto számára, aki a középpályán a számos hiányzó, különösen Frenkie de Jong és Pedri miatt vált a kezdőcsapat tagjává az elmúlt hetekben. A teljesítménye ezeken a meccseken felemás volt, a Camp Nouban lejátszott bajnoki El Clásicón például remekül teljesített és be is talált, bár volt még két olyan meccse is, ami felejthetőre sikerült.

Mindenesetre Sergi Roberto abszolút élvezi Xavi bizalmát, amit az is bizonyít, hogy ő volt a legfőbb támogatója a 2024-ig szóló szerződéshosszabbításának. Az edzői stáb is nagyra értékeli az öltözőn belüli munkáját, segít az új játékosok beilleszkedésében, és példaként szolgál a fiatalabbak számára.

***