Mérkőzés utáni nyilatkozatok – Alba, Busquets: „Éljen soká a Barça és éljen soká Katalónia!”

A regnáló bajnok elszenvedte első vereségét a Real Sociedad ellen. A culék és a csapat is hamar túltették magukat ezen, hiszen a találkozó után megkezdődött a bajnoki cím ünneplése, a hazai publikum előtt. Közel 90.000 ember tombolt a Spotify Camp Nouban. A mérkőzés után a Barcelona két veterán játékosát kapták mikrofonvégre az újságírók. Jordi Alba és Sergio Busquets nyilatkoztak a mérkőzést követően. Alba elismerte, hogy ma a Sociedad volt a jobb csapat, Busquets nyilatkozata inkább az ünneplésről és a bajnoki címről szólt.

Jordi Alba

„Kikaptunk. Egy nagyon jó csapattal mérkőztünk meg, akik tudták mit kell játszaniuk. A Bajnoki cím megnyerését követően talán kevésbé voltunk intenzívek. A mai napot ennek ellenére élveznünk kell a szurkolóink körében.”

Busquets

„Szeretnék köszönetet mondani Héctornak, Aubának, Memphisnek, Gerinek és az összes játékosnak az utánpótlásból, akik segítették elérni ezt a címet. „

„Köszönöm az edzői stábnak, hogy segítettek elérni, hogy a legjobb formánkat hozhassuk.”

„Címeket akartam nyerni és eközben sikerült egy nagyszerű csapattá kovácsolódnunk, amihez hozzájárultak a csodás szurkolóink is. Köszönöm a támogatást, nélkületek ez nem sikerült volna.”

„Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy ez még csak a kezdet. Éljen soká a Barça és éljen soká Katalónia!”