Tét és motiváció nélkül: Valladolid-Barcelona 3-1

Lewandowski szépített, egy lépéssel közelebb a gólkirályi címhez

A szezonban először kapott ki kétszer egymás után a LaLigában a Barcelona, a hétvégi Sociedad elleni hazai vereség után most hét közben a Valladolid otthonában sem szerzett pontot, ami még úgy is reális eredmény, hogy a hazai csapatot nagyban hozzásegítették a győzelemhez a barcelonai védők hibái. Christensen öngólt fejelt, Eric García 11-est hozott össze, majd nem tudott lesre állítani, emellett pedig két kapufát is rúgott az ellenfél, miközben a Barça támadásaiban gyakorlatilag csak az első félidőben volt elképzelés, a másodikra már annyi sem – még a szépítő, Lewandowski gól ellenére sem. Tétje persze már nem volt a találkozónak, a Barcelona bajnokként lépett pályára, de a Valladolid a kiesés elkerüléséért vívott harcban fontos három pontot szerzett.

Xavi a bajnoki cím megnyerése és megünneplése után a várakozásoknak megfelelően több peremembernek is játéklehetőséget adott a mérkőzésen, de ebben segítette az is, hogy többen (Pedri, Araujo és Koundé) kisebb sérülések miatt nem vállalták a játékot. A kezdőben kapott helyet Pablo Torre, kvázi negyedik középpályásként, Gavi így közelebb játszott Raphinhához, Busquets helyett ismét Eric Garciát tesztelte a szakmai stáb, hátul pedig Sergi Roberto és Marcos Alonso is lehetőséget kapott.

A Barcelona számára nyilvánvalóan nagy tétje már nem volt a meccsnek, de a presztízsen túl azért csapatszintű és egyéni rekordok eléréséért még könnyen lehetett (volna) motivációt találni, hiszen Lewandowski gólkirályi címe még nem biztos, ter Stegen a legtöbb kapott gól nélküli meccsért játszhatott, a csapat pedig, hogy megdöntse, vagy beállítsa a legtöbb idegenbeli LaLiga győzelem (14) klubrekordját vagy a legkevesebb kapott gól (18) ligarekordját.

Az első félidő aztán hamar választ adott arra, hogy a játékosok koncentrációja a bajnoki cím ünneplésekor elpárolgott, ráadásul a szezonban a szerencsével azért jó barátságban lévő csapatnak a nagy számok törvénye alapján várható volt, hogy lesz még olyan meccse, ahol lesznek szerencsétlenebb megmozdulások, vagy olyan egyéni hibák, amikből gólt lő az ellenfél. Na ez a találkozó pontosan ilyen volt: Christensen már a 2. percben egy bombafejessel tett róla, hogy ter Stegen újra gólt kapjon (1-0, öngól), aztán maga a német kapus felesleges kifutása, és Eric García értelmetlen szerelési kísérlete révén, amiből 11-es lett, már a kétgólos volt a hátrány a 20. percben.

10 éve nem kapott két gólt 22 perc alatt a csapat – most újra sikerült

A csapat egyébként nem játszott borzasztóan rosszul, csak egyértelműen kevésbé volt éles és friss, mint még a bajnoki cím megnyerése előtt – mondjuk, ha választanunk kéne, mikor jöjjenek ilyen meccsek, amik pontvesztéssel járnak, akkor egyértelmű, hogy inkább most, mint a bajnokság elején. A Valladolid a két gólja mellett csak egyszer dolgoztatta meg ter Stegent a félidőben, a túloldalon viszont több dolga volt Jordi Masipnak, de a vendégek minden próbálkozását védte. A legtöbbet Raphinha próbálkozott, két lövését is fogta a hazai kapus, de volt lehetősége Lewandowskinak, Christensennek is (már a jó kapura), illetve szabadrúgásból is Raphinha próbálkozott és lőtt alig fölé.

A félidőben Xavi kettőt is cserélt, de ez kevésbé az eredménynek szólt, inkább a tervezett rotációnak: beállt Iñaki Peña a kapuba, illetve Kessié a középpályára Roberto helyett, amivel Eric García lett a jobbhátvéd – a katalán játékos azonban a középpályán nyújtott gyenge teljesítményét is alulmúlta ezen a poszton. Eleinte persze a játék képe a cseréktől nem változott, a Barcelona továbbra is birtokolta a labdát, el is ért a  hazai 16-osig, ott viszont rendre rossz megoldások születtek – vagy éppen Baldé beadásaira nem érkezett senki. A Valladolid mindeközben egy szerencsés kapufát is feljegyezhetett, miután egy beadásuk eljutott érintés nélkül a hosszú kapufáig.

A második félidő közepén jöttek a szokásos cserék mindkét oldalon, a Barcelonában beállt Ferran Torres, Dembélé, de ettől ugyanúgy erőtlen maradt a csapat támadójátéka, sőt… És aztán ahelyett, hogy megpróbált volna visszajönni a meccsbe a Barça, gyakorlatilag teljesen szétesett a játéka, elöl is, hátul is, a Valladolid pedig eldöntötte a meccset: Eric García miatt nem sikerült a lesre állítás, Larín beadása után pedig a VAR segítségével Plata is feliratkozott a góllövők közé, 3-0! Innen pedig csak a szerencsén és a hazaiak helyzetkihasználásán múlt, hogy nem lett nagyobb a különbség: volt még kapufája Lucas Rosának, Kike Garcíának egy fölé fejese jó helyzetben, miközben a barcelonai játékosok nem nagyon mutatták jelét, hogy nagyon össze akarnák törni magukat egy szorosabb meccsért.

A szépítés azért a 84. percben meglett, de Jong kiugratásával Lewandowski elment a kapuig és kiszorított helyzetből is be tudta lőni – a vége így 3-1 lett, ami annyiból egyáltalán nem volt túlzó eredmény, hogy jól visszaadja, melyik csapat mennyire akarta a győzelmet: a Valladolid megtett érte mindent és a Barcelona hibáit tökéletesen kihasználta, Lewandowskiék pedig egyszerűen nem voltak elég motiváltak ahhoz, hogy legyen esélyük győzni. Ami azért nem túl jó előjel a hátralévő két meccsre, de majd talán az utolsó találkozó a Camp Nouban, a hazai közönség előtt…

Hurrá nyaralunk: Xavi irányításával először kapott ki kétszer egymás után a Barcelona; és 7 gólt kapott a csapat a legutóbbi 3 meccsén, annyit, amennyit az előző 24-en… 

De hogy találjunk a vereségben valami pozitívat is Lewandowski gólja mellett: győzelmével a Valladolid továbbra is maga mögött tartja az Espanyolt a kiesés elkerülésért vívott harcban, ennek pedig mindenképpen lehet örülni, főleg ha a 38. forduló végéig így marad az állás…

Real Valladolid – FC Barcelona 3-1 (2-0)
LaLiga, 36. forduló
Valladolid, Estadio Municipal José Zorrilla
22.341 néző
Vezeti:
Cesar Soto Grado

Valladolid: Masip – Fresnada, Joaquin (Torres 16’), Javi Sánchez, Olaza (Monchu 56’) – Mesa (Esqudero 56’), Aguado – Plata, Plano (Lucas Rosa 71’), Machís (Kike Perez 71’)– Larín.

Barcelona: Ter Stegen (Peña 46’)- Sergi Roberto (Kessié 46’), Christensen, Alonso, Baldé – Gavi (Fati 82’), Eric García, de Jong, Torre (Dembélé 63’)– Raphinha (Ferran 63’), Lewandowski.

Gólok: Christensen 2’ (öngól), Larín 22’ (11-esből), Plata 73’, Lewandowski 84’.

A whoscored.com statisztikái:

***
Utolsó esély: szerda éjfélig él a 20%-os kedvezményünk!