Raphinha a Mallorca ellen először volt kezdő a kiállítása óta, élt a lehetőséggel

Szeretné megmutatni a brazil, hogy hasznos tagja is tud lenni a csapatnak

Raphinha volt Xavi egyik „új szerzeménye” a mallorcai kezdőcsapatban, és a csapat egyik legmeghatározóbb játékosa is: gólt és gólpasszt is jegyzett Mallorcán, ami először jött neki össze egy idegenbeli bajnokin azóta, amióta a Barcelona játékosa lett. A brazil válogatott játékos szeretne a Sevilla ellen visszatérni a kezdőcsapatba, és szeretné, ha a katalánok edzője megbocsátana neki a Getafe elleni kiállításáért.

Raphinha már bocsánatot kért a Coliseum Alfonso Perézben történt eseményekért, amikor kiálították: „Sokan utálnak most engem, de ez nem fog megakadályozni abban, hogy továbbra is a legjobbamat adjam ezért a mezért, én egy Culé vagyok és továbbra is az leszek….. Remélem, hogy a lehető leghamarabb jóvá tudom tenni a hibámat.” – többek között ezeket a szavakat mondta szívhez szóló üzenetében, miután Soto Grado felmutatta neki a lapot a következő okból: „Túl nagy erővel megütött egy ellenfelet a karjával, amikor a labda játékban volt, de a mozdulata nem arra irányult, hogy elérje a labdát.” Ezt a produkciót két mérkőzésre szóló eltiltással értékelték, és a büntetése letöltése után a brazil a mallorcai elleni meccsig nem lépett pályára kezdőként a bajnokságban.

Xavi nem nézte jó szemmel a Leeds korábbi játékosának ezen akcióját. Sőt, hétfőn, a Mallorca elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, amikor az esetre utalt, a „kiálítatta magát” szavakat használta, bár később kijavítota magát. Megérti, hogy a labdarúgók fel vannak háborodva, ha egy túl gyakran szabálytalankodó ellenféllel találkoznak, de azt is gondolja, hogy ez a szakma megkövetel bizonyos mértéktartást. A Mallorca ellen azonban a katalánok edzője rotációt hajtott végre, és végül Raphinha is a kezdőbe került, aki a kétmeccses eltiltásának letöltése után mindössze 45 percet játszott a La Ligában az Osasuna (1), a Betis (26) és a Celta (18) elleni mérkőzéseken.

Raphinha, aki a kedvenc posztján, a jobbszélső posztján játszott, remekül játszott a Son Moixban, és igazolta magát. Az első félidő legmeghatározóbb játékosa volt a bemozgásaival, az átlövéseivel és az összjátékaival, mi több a mérkőzés egyik legjobbja is volt. Egy gólt lőtt és egy asszisztot adott, de ő volt az egyik olyan játékos is, aki a legtöbbször veszélyeztette az ellenfél kapuját, három lövése volt (1 kapura), és aki az egyik legaktívabb volt: 49 passzt adott (39 sikeres)…

A brazil összesen már két gólt szerzett ebben a szezonban, hiszen a Real Betis ellen is betalált. Mindkét gólja a tizenhatoson kívülről érkezett, ezzel ő a spanyol bajnokság azon játékosa, aki a legtöbb gólt szerezte a tizenhatoson kívülről a 2023-as naptári évben, megelőzve többek között Memphis Depayt, Toni Kroost és Ferran Torrest. Emellett három asszisztot is adott. A Mallorca ellen Fermín Lópeznek adott egy gólpasszt, az Antwerpen elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen pedig kettőt, azonban az európai kupaporondon nyújtott teljesítménye nem volt elég ahhoz, hogy visszaszerezze a helyét a kezdőtizenegyben. Mindezek ellenére Raphinha bízik abban, hogy a Son Moixban nyújtott teljesítménye a nagy versenyhelyzet ellenére a javára válhat.

***