A Barcelona vezetősége nem járt sikerrel, Dani Olmo és Pau Víctor nem játszhat a gránátvörös-kékeknél a 2024/25-ös idény második felében. Ebben a cikkben összeszedtük, hogy mi történt pontosan december 31-én.
Még késő délután Andy Bara, Dani Olmo ügynöke így nyilatkozott: „Olmo azt a döntést hozta, hogy marad Barcelonában, itt akar játszani. Nem gondolkodunk más lehetőségen.” A Liga továbbra sem adott vissszajelzést a Camp Nou VIP-helyeinek értékesítését illetően, majd olyan sajtóértesülések jelentek meg, hogy a klub kapott 3 extra napot a helyzet rendezésére. Azonban ezt a Barça hivatalos közleményben tagadta nagyjából este fél 9-kor, emellett azt is hozzátették, a Spanyol labdarúgó-szövetséghez (RFEF) fordultak, hogy adjanak licencet Olmónak és Víctornak.
Erre a Liga szintén hivatalos közleményben reagált, amelyben elutasították a katalánok kérelmét az említett 2 játékos nevezésére: „A mai napig, december 31-ig az FC Barcelona nem mutatott be olyan alternatívát, amely a La Liga gazdasági ellenőrzési szabályzatának megfelelően lehetővé tenné számára, hogy január 2-től bármelyik játékost regisztrálja.” A vezetőség ezek után az RFEF-ben bízott, viszont a szervezet világossá tette, hogy nem adhat semmilyen engedélyt a LaLiga jóváhagyása nélkül, ilyet pedig nem kaptak.
Mivel nem jött össze a nevezése, Olmo szabadon távozhat egy, a szerződésébe foglalt záradék szerint, bár a játékos ügynökének nyilatkozata alapján erre nincs esély. Ami Pau Víctort illeti, lehet, hogy kölcsönadják.