Javuló játék és megérdemelt győzelem: Barça – Elche 3-1!

Az FC Barcelona 3-1-re verte meg az Elchét a La Liga 11. fordulójában. A katalánok – főleg az első félidőben – egyértelműen jobban, a kapura veszélyesebben játszottak ellenfelüknél, a győzelem a játék képe és a helyzetek alapján abszolút reális. A kezdő támadósor 3 tagja, tehát Yamal, Ferran és Rashford szerezte a gólokat.

Szczesny előtt Koundé, Araujo, Eric García és Balde alkotta a védelmet. A középpályán Casadó, De Jong, valamint Fermín López szerepelt. A támadósorban Yamal, Ferran és Rashford kezdett. A Clásicóhoz képest 2 változás történt: a sérült (és eltiltott) Pedri helyett Casadó játszott, Cubarsí helyére pedig Araujo került be.

A csapat rögtön az első helyzetét gólra váltotta: Balde szerezte meg a labdát magasan, majd indult meg és hozta helyzetbe Yamalt, aki higgadtan fejezte be az akciót, 1-0 a 9. percben! Nem sokkal később már Ferran talált be, Fermín készítette elő a találatot, 2-0! Ezt követően sokáig egyik kapu előtt sem alakult ki helyzet. A félidő utolsó 5-10 percében több kisebb lehetőséget, átlövést láttunk a gránátvörös-kékektől, a kísérletek nagy részét blokkolták, egy ízben pedig Peña védett. A 42. percben elcsúszott a hazaiak amúgy jól működő letámadása, a vendégek ezt kihasználva vittek végig egy kontrát, amelynek végén Rafa Mir szépített, 2-1! Araujo úgy próbálta lesreállítani Mirt, hogy az a saját térfeléről indult… A ráadásban Ferran került nagy helyzetbe, a lövés egészen jól sikerült, Peñának bravúrt kellett bemutatnia.

Mindkét együttes magasan támadott le, ebben a tekintetben az első játékrészben egyértelműen a katalánok teljesítettek jobban. Az elmúlt időszakhoz képest a labda nélküli játék jóval intenzívebb volt, támadásban pedig folyamatosan keresték az Elche védelme mögötti üres területeket. 45 percet követően a lövési kísérletek száma 11-1, a kaput találó próbálkozások aránya 4-1 volt a Barca javára, amely 1,5-ös xG-t hozott össze, szemben a vendégek 0,04-es várható gól értékével.

Rashford rögtön a második félidő elején elfutott a szélen, majd éles szögből adott le egy rossz lövést, ahelyett, hogy passzolt volna (vagy jobban sikerült volna a befejezés). Az 56. percben Rafa Mir kis híján egyenlített, a felső lécet találta el. Nem sokkal később Rashford már eredményes volt, az angol támadó kilőtte a rövid felsőt, 3-1! Az akció úgy indult, hogy Casadó ugratta ki Fermínt, aki nagyszerűen tette át a labdát másik oldalra. Flick a 66. percben hajtotta végre az első cserét, Fermín helyére érkezett Dani Olmo. A vendégek a 68. percben közel jártak a szépítéshez, Szczesny ért bele ujjheggyel a kísérletbe, amely így a kapufán csattant. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a támadás egy teljesen nyilvánvaló szabálytalanságból indult… Az 77. percben Yamal került ígéretes helyzetbe, fölé bombázott, ez volt az utolsó említésre méltó lehetőség.

A második játékrészben ismét visszaesett kicsit az intenzitás, az Elche többet is birtokolta a labdát – egészen pontosan 56%-ban, szemben az első félidei 45%-al. Folytatás szerdán a Club Brugge otthonában.

FC Barcelona – Elche CF 3-1 (2-1)
La Liga, 11. forduló
Montjuïc, Barcelona
Vezette:
Miguel Sesma Espinosa

Barcelona: Szczesny – Koundé, Araujo, Eric García, Balde (Gerard Martín 74′) – Casadó, De Jong, Fermín (Olmo 66′) – Yamal (Bardghji 88′), Ferran (Dro Fernández 88′), Rashford (Lewandowski 74′)

Elche: Peña – Pedrosa (Donald 82′), Affengruber, Bigas (Fort 70′), Nunez – Neto (Mendoza 46′), Aguado, Febas – Valera (Santiago 70′), André Silva (Álvaro Rodriguez 74′), Rafa Mir

Gólok: Yamal 9′, Ferran 11′, Rashford 61′, illetve Rafa Mir 42′