Hansi Flick a 2026-os naptári év első mérkőzése előtt elmondta, hogy a csapat milyen állapotban várja a barcelonai derbit. A német szakember elárulta, hogy Olmo és Lamine Yamal bevethető lesz Manolo González együttesével szemben, amelyet dicsért is, illetve bizakodását fejezte ki, hogy a hazai szurkolók tisztelettel viselkednek majd Joan Garciával szemben.
Meccs
„Először is, boldog új évet. A találkozó érdekes lesz. Gratulálok Manolónak, hihetetlen az, amit véghez vitt. Az Espanyol zsinórban 5 győzelmet aratott. A csapat agresszív, jó az átmenetekben, nekünk pedig oda kell figyelnünk erre. A lehető legmagasabb szinten kell futballoznunk.”
A derbit körülvevő hangulat
„Ez normális, tavaly sem volt egyszerű dolgunk itt. Idén önbizalommal teliek, jól játszanak és jól presszingelnek. Majd meglátjuk, mi történik. Nekünk azonban nyugodtnak kell maradnunk és a legjobb futballunkat kell hoznunk. Úgy kell játszanunk, ahogy mi szeretnénk. Megvan a megfelelő kvalitás a csapatban ahhoz, hogy megszerezzük a 3 pontot.”
Joan García
„Nem látok különbséget, nem vettem észre semmi mást rajta, különleges összecsapás lesz a számára. Jó állapotban van, magabiztos, hisz a képességeiben, és ez a legjobb színpad arra, hogy ezt megmutassa. A szezon első felében nagyon jól védett nálunk, bebizonyította, hogy a leigazolása helyes döntés volt. Egyáltalán nem aggódom. Ő a mi elsőszámú kapusunk.”
Lamine Yamal és Olmo
„Mindketten készen állnak. Olmo visszatért, nem fél az egy az egy elleni szituációktól. Fontos lépést tett előre. Yamal is visszatért.”
Egy derbi mindig derbi
„Az a legfontosabb, hogy a saját csapatodat támogasd, ne pedig az ellenfél ellen szurkolj. Pozitív energiát kell küldeni a sajátjaidnak, rájuk kell koncentrálni, nem az ellenfélre. Mindig pozitívan gondolkodom. Csak egy alkalmam volt eddig megtapasztalni, milyen itt a légkör. Emberek vagyunk. A tisztelet a legfontosabb, remélem, mindenki megfelelően fog viselkedni.”
Várható erősítés a januári átigazolási időszakban?
„Jelenleg még nem tartunk ott, de ha megnézzük a védelmünket, szerintem szükségünk van még egy játékosra hátul. Nem egyszerű feladat azonban télen jól igazolni. Meglátjuk… azt gondolom, teszünk majd valamilyen lépést, de annak értelmesnek kell lennie.”
Ronald Araujo
„Rajta múlik, hogy mikor tér vissza. Jól van. Fizikálisan azonban még nincs 100%-os állapotban. Neki kell döntenie. Visszatért az edzésekhez, beszélt a csapattársakkal, akik támogatják őt. Ismét velünk van, és fontos számunkra. Megadja magának azt az időt, amire szüksége van.”
Kívánságok 2026-ra
„A legfontosabb, hogy ugyanígy folytassuk az edzéseket, mint az elmúlt 2 hétben: intenzíven, jó minőségben, koncentráltan, elkötelezetten, így tudunk fejlődni, van ebben potenciál. Ami a kívánságokat illeti: az egészség megőrzése a legfontosabb, már így is sok sérültünk volt.”
Eric García
„Meglátjuk, hogy védekező középpályásként játszik-e. Fantasztikus munkát végez. A védelemben és a középpályán is. Majd meglátjuk, mi történik holnap.”
Az érkezése óta eltelt időszak
„Úgy érzem, sokat tanultam ebben a másfél évben. Imádom Spanyolország és Barcelona mentalitását, szeretek itt élni, fantasztikus a stábom, hihetetlenek a játékosok, a klub támogat minket, az elnök… mindenki kiveszi a részét ebből, Deco és Bojan Krkic is. A gépezet tökéletesen működik. Imádok ennél a klubnál lenni. Tudatában vagyok annak, mit ad nekem ez a klub, és én is a legjobbamat fogom adni.”
***



