Valverde: „Megvoltak a helyzeteink, nem volt szerencsénk”

Nem aggódik az elvesztett két pont miatt | Sajnálja Umtiti sérülését | Iniesta saját maga kérte a cseréjét

A Celta elleni mérkőzés közben volt pillanat, amikor Valverde is kijött a sodrából és a játékvezetőnek kellett figyelmeztetnie a reklamálásért, de 2-2-es döntetlennel végződő találkozó után már a higgadt énjével nyilatkozott. A Barça edzője szerint jókora adag szerencse is közrejátszott abban, hogy nem sikerült nyerniük, hiszen Umtiti pont egy rossz pillanatban sérült meg, elöl pedig hiába voltak meg a helyzetek, nem sikerült őket gólra váltaniuk.

A döntetlen

„Nagyon kemény meccs volt, a Celta jól kezdett, nekünk nehezebb volt belejönnünk. A góljuk után nagyon élesek voltunk, ezért sikerült egyenlíteni, és domináltuk a meccset. A második félidőben sikerült is fordítani, aztán egy szerencsétlen játékhelyzet adódott Samuel sérülése miatt… Megvoltak a helyzeteink a győzelemre, de ilyen a futball.”

Az okok

„2-1 után megvolt a lehetőségünk arra, hogy 3-1-re alakítsuk a meccset. Az a sérülés és játékhelyzet 2 pontunkba került, normális szituációban mindig van még egy védő ott, Samuelnek viszont fel kellett adnia a versenyfutást. Megpróbáltuk, ott volt Piqué kapufája, Paco Alcácer fejese, Paulinhóé, Leóé…”

Umtiti sérülése

„Több szerencsétlenség is volt abban a játékban és többször nekünk sem volt szerencsénk. A Celta egy jó csapat, ezért képes volt a döntetlenre. Samuel egy fontos játékosunk, remek formában volt eddig.”

Kétségek a döntetlenek miatt?

„Mi a Barcelona vagyunk és mindig győzni akarunk. Néha ez lehetséges, néha nem. Valenciában jól játszottunk és ikszeltünk, ma megvoltak a helyzeteink, újból döntetlent játszottunk. Ilyen dolgok mindig történhetnek.”

Iniesta korai cseréje

„Ő kérte a cserét, reméljük nem történt vele semmi komoly.”

A meccs összefoglalása

„Két pont elúszott, de megvoltak a lehetőségeink a győzelemre. Az elején nagyon jók voltak, aztán 15 perc után javultunk, ki is tudtunk egyenlíteni, majd vezethettünk volna a szünet előtt. A második félidőben fordítottunk, de nem volt szerencsénk abban a játékban, amibe belesérült Samuel.”

Vermaelen

„Tud játszani három meccset zsinórban, miért is ne? Kettőt és egy felet már be is fejezett.”

Suárez meg nem adott gólja

„Mindenki azt szeretné, hogy a vitatott helyzetek a javára dőljenek el, de van ilyen is. Reméljük a következő alkalommal nagyobb szerencsénk lesz.”

Paulinho

„Minden meccsen van 2-3 helyzete, úgy döntöttem, játsszon továbbra is a támadók mögött.”