“Néha előbb javítunk meg valamit, minthogy az elromolna”

Valverde elismerte a Madrid fölényét az első félidőben | A második játékrész viszont a csapatáé volt

Ernesto Valverde vezetőedző természetesen nagyon elégedetten nyilatkozott a Barça 3-0-s, idegenbeli sikere után a Real Madrid otthonában. Valverde elismerte, hogy a Madrid remekül kezdte a találkozót, ám hozzátette azt is, hogy a második félidőben viszont a csapata javult fel, és nem a fővárosi gárda engedett le. A tréner dicsérte a brazil Paulinhót  valamint a belga Vermaelent is. 

“Igaz, hogy az elején nagyon mélyen letámadtak minket, megerősítették a középpályájukat, és emberfogással védekeztek ellenünk a pálya közepén. Nem tudtuk azt játszani ekkor, amit általában tudunk. Nehézzé tették azt, hogy az első védelmi vonalukat átjátsszuk. Persze nekünk is voltak lehetőségeink, de előttük is adódtak helyzetek, szóval nyitott volt a mérkőzés. A kulcs a mentális kitartás volt, türelemmel kellett játszanunk, a második félidőben ennek következtében meg is szereztük a kontrollt a mérkőzés felett, majd jöttek a helyzetek és a gólok is.”

A Madrid tudatosan zárt vissza? 

“Nem hiszem, hogy a második félidőben szándékosan átadták volna nekünk a kezdeményezést. Mi voltunk azok, akik elérték azt, hogy a Madrid ekkora nyomás alatt legyen. Egy ilyen meccsen, amikor az erőnlét is nagyon sokat számít, a fizikai megterhelés nagy befolyással van a mérkőzésre. A második játékrészben nagyobb könnyedséggel hoztuk ki a labdát, ám szerintem nem azért, mert a Madrid ezt engedte volna nekünk. Ez a mi érdemünk.”

Eldőlt a Liga?

“Persze, hogy nem. Még csak a felénél vagyunk. Nagy az előnyünk, de nem fogjuk elbízni magunkat. A mi találkozóinkkal, pontjainkkal és érzéseinkkel foglalkozunk, semmi mással.”

Kovacic meglepetésre a kezdőcsapatba került

“Nem állnak a rendelkezésemre azok az adatok, amik alapján Zidane a kezdőcsapatba jelölte a játékost. Mindenesetre az biztos, hogy kiváló labdarúgóról van szó, ezt már a Spanyol Szuperkupán is bizonyította.”

Ter Stegen

“Marc alapvető fontossággal bír a számunkra, mert ő az első játékos a labdakihozataloknál, illetve mert szenzációs védéseket mutat be. Nagyon sokat segített nekünk az első játékrészben, lassította a játékot akkor, amikor a Madrid egy az egy ellen volt ellenünk a pálya minden szegletében.”

Taktikai csata?

“Nem érzem, hogy legyőztem volna Zidane-t ebben a tekintetben. Egy mérkőzés végkimenetele sok esetben apróságokon múlik. Az a célunk, hogy mi minél több helyzetet alakítsunk ki, ők pedig minél kevesebbet.”

A meccs forgatókönyve

“Egy vezetőedző sosem gondolkozik ilyen dolgokon. A Madrid például tíz emberrel több helyzetet dolgozott ki… Vezetést szereztünk, majd jött a kiállítás, ezek a dolgok egyszerűen megtörténnek a futballban.”

Paulinho

“Középpályás, de hihetetlenül jól érkezik a kapu elé. Részt vesz a játékban, de inkább meglepetésfaktor. Az első félidőben remekül érkezett a kapu elé, majdnem gólt is szerzett, a második játékrészben pedig a tizenegyes előtt a semmiből tűnt elő. Aztán meg folytatja a mezőnymunkáját, és fut… A pozíciós játékot nem érzi úgy, mint a többiek, de nagyon sokat segít nekünk, és nagyon elégedettek vagyunk vele.”

Vermaelen

“Nagyon sok kérdést tesztek fel nekem vele kapcsolatban. Jól játszik, jól tréningezik, a labdát jól hozza ki, jól passzol, erős, gyors… Ma is megmutatta, hogy kiváló labdarúgó. Ugyanaz a helyzet vele kapcsolatosan, mint Paulinho esetében: Barcelonában néha előbb javítunk meg valamit, minthogy az valójában elromolna…”