Valverde: „Igen, Coutinho akár kezdő is lehet”

Rotáció is várható az Alavés ellen

Valverde mester ritkán szokta felfedni a lapjait a Barcelona mérkőzései előtt, de ezúttal nem csinált titkot abból, hogy a csütörtökön bemutatkozó Coutinho holnap este az Alavés ellen akár már kezdő is lehet. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján a Barça menedzserét többször is kérdezték Coutinhóról, de emellett dicsérte az aktuális ellenfelet és sokadik alkalommal mondta el, nem dőlhetnek hátra, hiába állnak tabella élén, mert akkor könnyen eltűnhet az eddig felépített előnyük a bajnokságban…

Alavés

„Az Alavés most formában van, nagyszerű párharcot játszottak a Valencia ellen [3-3 után tizenegyesekkel estek ki – a szerk.], és Abelardo érkezése új lendületet adott nekik. Sokkal bátrabban játszanak, mint korábban, magasabban letámadnak. Elöl minőségi támadóik vannak és a széleken is erősek. Meg fognak próbálni nyerni, ahogy előző évben is. Ezek a pontok is számítanak, de csak annyit, mint a többi meccsen.”

Lesz rotáció?

„Lehetséges, hogy lesznek változások, de nem gondolunk arra, hogy elég lenne az előnyünk Ligában. Ha így gondoljuk, ez az előny el fog tűnni. Szeretnénk a legjobb csapatot pályára küldeni, hogy legyőzzünk egy olyan ellenfelet, aki biztosan megpróbál győzni ellenünk.”

Coutinho kezdő lehet?

„A bemutatkozása megvolt és igen, lehetséges, hogy az elejétől játszani fog.”

Coutinho, mint Iniesta utódja?

„Két különböző játékosról van szó, jól kiegészítik egymást.”

Coutinho beilleszkedése

„A csapatoknak mindig hozzá kell szokniuk az új játékosokhoz és a játékosoknak is a csapathoz. Ő más profilú játékos, Andrés például inkább középen játszik, ő támadóbb, többet lő kapura, játszhat középen és a szélen is. De Coutinhónak is alkalmazkodnia kell majd ahhoz, ahogy játszunk.”

Munir az Alavésben

„Gólokat lő és fontos játékosává vált az Alavésnek. Remélem, most nem ismétli meg azt, amit tavaly a Valencia játékosaként és szerez gólt a Barcelona ellen. Fontos volt számára, hogy folyamatosan játsszon, megérdemli.”

Boldogok az eddigi eredmények miatt

„Az eredmények jól alakultak annak ellenére, hogy a bajnokság eleje kemény volt. És az eredmények alapján lehet megítélni a csapatot is. Nagyszerű játékosaim vannak, akiket öröm edzeni.”

Az Atletico számít a legfőbb riválisnak?

„Mindig azt nézem, aki közvetlenül mögöttünk van, és ez most az Atletico. A Valencia és a Real Madrid is versenytársunk hosszú távon, de nem akarjuk, hogy csökkenjen az előnyünk egyikükkel szemben sem.”

Mina mikor fog játszani?

„Egy lehetőség, hogy játsszon holnap, ahogy mások számára is van erre esély. Nem tudom garantálni, hogy holnap fog ez megtörténni, várni kell az edzőre, hogy lehetőséget adjon neki.”

A Valencia ellen kell játszani a Király-kupa döntőért

„Komoly rivális a Valencia, ezt mindannyian tudjuk. Sokat követel majd tőlünk az a meccs, mert jó szezonjuk van, és a visszavágó lesz náluk, ahol nagyon erősek [bár éppen ma kaptak ki 4-1-re otthon a Real Madrid ellen… – a szerk.]. Nekik is a döntő az álmuk, akárcsak nekünk.”

Jövő héten újra jön a „cornellai Espanyol”

„Nekünk több meccsünk lesz, mint az Espanyolnak, feszült derbi lesz, ahogy az előzőek voltak. De holnap is van egy meccsünk, és inkább erre koncentrálunk.”

Az incidens az Espanyol ellen [a városi rivális szerint Piqué és Busquets is sértően nyilatkozott róluk a kupameccs után „cornellai” csapatnak nevezve őket barcelonai helyett– a szerk.]

„Ezt a rivalizálás számlájára írom. Volt két heves meccs a két csapat otthonában és valakinek egy dolog tűnik túlzónak, másoknak fordítva valami más. Elismerjük azt, amit az Espanyol tett a párharcban, nagyszerű rivális és klub, Espanyol de Barcelona. De nem fogom nagyobbra fújni ezt a lufit. Lesz egy derbi következő héten is, ami csak egy újabb meccs lesz a hátralévők közül.”

Még tart az átigazolási piac

„Telnek a napok, de nem hiszem, hogy nagy változások lennének még. Talán néhány, de ezt nem tudom garantálni.”

A Barça Neymar nélkül is működik

„Jelentős dolog volt a csapat életében elveszíteni Neymart, de továbbra is tudunk gólokat lőni és képesek vagyunk jól védekezni. Most így csináltuk, de ha más játékosaink lennének, nyilván másképp csinálnánk.”

Neymar a Real Madridban?

„Nem tudom mi fog történni, de ha van a világon hely, ahol különös dolgok történhetnek, az a futball. De nem igazán érdekel, mi lesz vele.”