Levegővételnyi szünet?

Barça - Getafe | Egy hét pihenő következik

A Barcelona sikerrel végigcsinálta a Király Kupa menetelést újfent, így egy finálés szereplés már garantált. Hogy ennek az erőfeszítésnek lesz-e hátulütője később a BL-ben vagy a Ligában, az még kérdéses, de az legalább biztos, hogy a most következő Getafe elleni bajnoki után jön egy hét, amikor nincs hétközi meccs.

Márpedig az ilyen heteket egy kézen meg lehet számolni, és igaz, ami igaz, most tényleg jókor jön egy szusszanás. Olyannyira, hogy a Getafe ellen is várható már, hogy lesznek, akik pihenőt kapnak – ahogyan ez történt múlt vasárnap az Espanyol ellen.

A Getafe idén stabil középcsapatként szerepel, szinte biztosan nem lesznek kiesési gondjai, legalábbis az eddig megszerzett 29 pontjuk erre enged következtetni. Apró szépséghiba csak, hogy ebből a 29-ből 21-et otthon gyűjtöttek a madridiak, idegenben tehát jóval nehezebben megy a pontszerzés. De arra a Barcelona is emlékezhet, hogy az őszi egymás elleni meccsen hátrányból, a csereként beállt Denis Suárez és Paulinho góljaival sikerült csak nagy nehezen begyűjteni a 3 pontot.

Ernesto Valverde ezúttal nem számíthat eltiltás miatt Umtitire, és mivel Vermaelen továbbra is sérült, Yerry Mina először lehet kezdő a Barcelonában. Mellette kérdéses, hogy ezúttal is a térdsérüléssel bajlódó Piqué, vagy inkább Sergio Busquets játszik visszavontan. Jó hír ugyanakkor, hogy felépült újfent, és ott van a keretben Ousmane Dembélé, aki ugyan nem fog kezdeni, de csereként szinte biztosan be fog állni, hogy meccsritmust szerezhessen a Chelsea elleni BL-találkozókig. Ami a középpályát illeti, most inkább lehet kezdő Paulinho vagy Coutinho, akik a kupában csak cserék voltak. A támadósorban pedig minden esély meg van arra, hogy a rotáció utoléri Luis Suárezt, helyette pályára kerülhet Alcácer.

A Getafét otthon illene, és fontos is lenne legyőzni, mert az Atlético Madrid szombaton már megnyerte a meccsét, így pillanatnyilag mindössze 6 pontra a van a Barcelonától.

FC Barcelona – Getafe:
Barcelona, Camp Nou
16.15
Vezeti: Fernández Borbalán
TV: Paulaner Sörház | Sport 2

FC Barcelona: Ter Stegen, Semedo, Busquets, Yerry Mina, Digne – Rakitic, Coutinho, Paulinho, Denis Suárez (Iniesta) – Messi és Alcácer.

Getafe: Guaita, Damián Suárez, Djene, Cala, Antunes – Fajr, Arambarri, Portillo, Amath – J. Molina, Ángel.

A Barcelona meccsre készülő kerete: Ter Stegen, Cillessen, Semedo, Sergi Roberto, Piqué, Yerry Mina, Digne, Jordi Alba, Aleix Vidal, Busquets, Rakitic, Paulinho, Iniesta, Coutinho, Messi, Suárez, Dembélé és Alcácer.