Valverde: „Minél hamarabb bajnokok akarunk lenni”

Bízik Coutinhóban és Dembélében | Dicsérte az ellenfelet és edzőjét

A Girona ellen szombaton folytatta veretlen sorozatát a bajnokságban Valverde Barcelonája, a csapat mestere pedig a 6-1-es győzelem után először beszélt nyíltan arról, hogy a bajnoki cím lehető leggyorsabb megszerzése a céljuk, valamint sokadik alkalommal mondta el, Coutinho és Dembélé is élvezi a bizalmát.

 

 

Győztesen indítottak egy fontos hetet

„Fontos egy hetünk lesz, amit kiválóan indítottunk. Az ellenfél jó formában érkezett, mi rosszul kezdtünk, de aztán szerencsére gyorsan gólokat szereztünk. Nagy nyomás alá helyeztek minket, de amint túljutottunk ezen, máris a kapujuk előtt találtuk magunkat.”

Az ellenfél letámadása

„Az első meccs alapján láttuk, milyen stílusban fognak játszani. Amikor letámadnak, túl sok játékosuk lesz elöl, ami kockázatot rejt magában. Ha túljutsz ezen a vonalon, több lehetőséged is lesz. Készültünk erre, természetesen, de mindenkinek megvan a maga fegyvere, amivel nyerni akar.”

Messi

„Nehéz megszokni ezeket a dolgokat… Amikor úgy tűnik, láttál mindent egy játékostól, jön és újra meglep minket. Sokan azt gondolják, „persze, könnyen megoldja”. Leo teszi ezeket az eseteket egyszerűvé, miközben nagyon nem azok. Mindig várjuk, hova fogja emelni a lécet legközelebb.”

Coutinho és Dembélé

„Mindkettőjükben nagyon bízunk. Coutinho jól teljesített középen és nagyszerű gólt szerzett, Dembélében még több van, de végletesebb, nagyon fiatal még. Voltak a sérülései, kimaradt az időszak, amikor alkalmazkodnia kellett volna a csapathoz, most pedig a szezon legfontosabb szakaszában vagyunk. Még szoknia kell a csapatot. Amikor egy játékos gólt szerez, ahogy Coutinho is tette, megjön az önbizalma és a játékosok mindig erre törekednek. Szerintem Dembélé is ezt szerette volna. Ahogy a mérkőzés haladt előre, egyre jobbak lettek, különösen Dembélé.”

Suárez és Alba sárga lap kergetése [A két játékos szándékosan akart sárgát szerezni, hogy a következő, Las Palmas elleni meccset hagyják ki, mivel utána az Atletico érkezik. Albának sikerült, Suáreznek nem – a szerk.]

„Ez a játék része, a bíró pedig dönt.”

Hátulról építkezni

„Néha alkalmazkodni kell ahhoz, amit az ellenfél biztosít számodra. Ha valaki nagyon visszazár, jónak kell lenni a pozíciós játékban. Ha az ellenfél nagyon magasan letámad, tudnod kell, hogyan tudsz kijönni a nyomás alól, ha pedig ez sikerül, sokkal több lehetőséged lesz. Ez történt az Eibar ellen is. A Girona gólt szerzett az első támadásából, aztán szerencsére mi is gyorsan betaláltunk. Azzal, hogy a letámadásuk miatt kialakult üres területeket támadtuk, sok lehetőségünk lett. Kockáztattak, de mi is és így rengeteget ütést tudtunk bevinni.”

Semedo sérülése

„Nem láttam, nem volt előttem TV. Szerintem egy véletlen mozdulat volt.”

Piqué lecserélése

„Rendben van, a sérülése abszolút kezelhető. Elővigyázatosságból cseréltem le, nyugodtan folytathatta volna.”

Minél előbb bajnokok akarnak lenni?

„Ki ne akarna? A francba is, hát persze, hogy ezt akarjuk. Bajnokok akarunk lenni, amilyen hamar csak lehet. Tovább akarjuk tartani a mostani színvonalat.”

Ki nyerné az edzők Oscar-díját?

„Nem tudom, sok jelölt lenne rá. Guardiola például. De a mellettem lévő edző is. Machínak rendkívüli szezonja van, a csapata hihetetlen jó színvonalon játszik. Emellett a lelkesedésüket szeretem, amit a csapatuk közvetít kifelé. Mondtam neki, hogy ne aggódjon nagyon az eredmény miatt, mert én is jöttem ide riválisként és tudom milyen érzés, amikor Messihez kerül a labda…”

A csapat környezete

„Olyan, mint máskor. Én a meccsre koncentrálok csak. Ha nagyon elkezdenék nézelődni, újabb gólokat kapnánk.”