Simeone: „Ha Messi nálunk játszott volna, mi nyerünk”

Méltatta a honfitársát | Dicsérte Valverde munkáját | Kiegyenlített összecsapást látott

Az argentin Diego Simeone ugyan természetesen csalódott volt az Atlético 1-0-s veresége után a Camp Nou sajtótermében, ám a tréner szerint a mérkőzést főként Leo Messi zsenije döntötte el, egyébként az roppant kiegyenlített volt nagyobb helyzetek nélkül. ‘Cholo’ ugyan elismerte, hogy a második félidőben jobban teljesített a csapata, ám szerinte az első félidőben sem játszott alárendelt szerepet, mert a Barcelonának egy-két kivételtől eltekintve nem voltak helyzetei. 

„A csapatomtól mindig is többet várok el, mint ahogy magamtól is. Az a cél minden egyes nap, hogy fejlődjünk, és hiszünk abban, hogy elérhetjük a célunkat ezzel a munkával. Ennek köszönhetően elérhető közelségbe hoztuk a lehetetlent, de ez nem lesz minden évben így…”

Eldőlt a Liga?

„A különbség annyi, amennyi. A Barcelona általában nem veszít 4-5 meccset, de ez a futball, itt bármi megtörténhet. A Barça elleni eredményeink mindig is szorosak voltak, ami jelzi, hogy nem vagyunk messze, pláne, ha a vasárnap délutáni második félidőt nézzük. Az a teljesítmény elégedettséggel tölt el, ezzel távozunk innen.”

Messi

„Mint már mondtam: a játékosaimtól mindig többet várok, és magammal szemben is maximalista vagyok. Ez a módszer arra, hogy ne csapjuk be önmagunkat, így dolgozunk hat éve. Ha Messiről levesszük a gránátvörös-kék mezt, és ráadjuk az Atlético dresszét, egészen biztos, hogy ezt a meccset mi nyerjük 1-0-ra.”

A meccs elemzése

Nagyon kiegyenlített találkozó volt. Az első félidőben nem mentalitásbeli problémák miatt játszottunk rosszabbul. A második játékrészben meg tudtuk mutatni, milyen csapat is vagyunk valójában – szorgalmas, a végletekig küzdő. Messi különleges játékos, már mondtam: ha nálunk játszott volna, mi nyerünk.”

Miért voltak gyengébbek az első félidőben?

„Mert nem tudtuk megcsinálni azokat a mozgásokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy letámadhassuk a Barçát. Nem tudtak összekapcsolódni a csapatrészek, illetve a labdakihozatalnál sem tudtunk ideálisan felállni.”

Valverde rendszere

„Tetszik, hogy a Barcelona mennyire szervezett csapattá vált. 4-4-2-es hadrendben játszik, ami mutatja, hogy nem csak 4-3-3-ban képes futballozni. A labdarúgásban nem csak egyetlen egy rendszer létezik, ez a játék a labdarúgóké.”

Az első 45 percben veszítették el a mérkőzést?

„Egy mérkőzés 90 percig tart, és alig voltak helyzetek, egyik csapat sem volt különösebben veszélyes a kapura. Messi és Busquets helyzetén túl nem nagyon tudtak odakerülni a kapunk elé. Az viszont igaz, hogy az első félidőben nem az igazi arcunkat mutattunk, a másodikban közelebb álltunk a valódi énünkhöz.”