Málagán tartják a BL-főpróbát

A sereghajtó fogadja a Barcelonát a 28. fordulóban

Jövő hét középén nagy feladat vár a Barcelonára, hiszen a Chelsea elleni ki kell vívni a továbbjutást a legjobb 8 közé a Bajnokok Ligájában, ezt megelőzően azonban még akad bajnoki feladat is. Ami pozitívum: a tökutolsó, szinte biztos kieső Málagát le kell tudni győzni idegenben is, és így kicsit bátrabban rotálhat talán Ernesto Valverde is.

A tréner persze alapvetően óvatosabb a rotációval, mint a legtöbb edző, de egy-egy ponton biztosan fog változtatni ezúttal. A Málaga ugyanis messze a Liga legrosszabb csapata idén, mindössze 13 ponttal áll a Ligában, ráadásul a legkevesebb gólt is ők szerezték. Az elmúlt 7 hazai mérkőzésükön mindössze 1 találatot sikerült összehozniuk, ezt a Valencia ellen február 17-én, de a csapat akkor is veszített 2-1-re.

Málagában ráadásul már olyan nagyon a bennmaradásban sem bíznak, ami nem meglepő, hiszen ehhez óriási fejlődésnek kellene bekövetkeznie az utolsó 10 fordulóra. A Barcelonának azért illik figyelnie, mert egy évvel ezelőtt sem volt benne a pakliban, hogy kikaphat a La Rosaledában, mégis így történt, és az a 2-0 részben a bajnoki cím elvesztését eredményezte.

Ezzel együtt kicsit valószínűleg hozzá fog nyúlni a csapathoz Ernesto Valverde, hogy legalább néhány játékosa erejével tartalékoljon a Chelsea elleni meccsre. Iniesta sérült, őt biztosan Coutinho helyettesíti, akinek akadnak már ígéretes megoldásai és teljesítményei gránátvörös-kékben. Várható Gerard Piqué pihentetése és Thomas Vermaelen játéka a középső védő poszton, és Lucas Digne is lehetőséget kaphat Alba helyén. Semedo továbbra is sérült, így Sergi Roberto minden bizonnyal most is kezdeni fog.

A többi poszton már nehezebb megmondani, kinek adhat pihenőt Valverde, így például hogy pályán lesz-e együtt Suárez és Messi, a középpályán pedig Busquets és Rakitic, de többségük szinte biztos, hogy kezdeni fog.

Málaga CF – FC Barcelona:
Málaga, La Rosaleda
20.45
Vezeti: Martínez Munuera
TV: Paulaner Sörház | Sport 1

Málaga: Roberto, Rosales, Luis Hernández, Miquel, Federico Ricca – Iturra, Lacen, Diego Rolán, Chory – Ideye, Success.

FC Barcelona: Ter Stegen, Sergi Roberto, Umtiti, Vermaelen, Digne – Busquets, Rakitic, Paulinho, Coutinho – Messi, Suárez.

A Málaga elleni keret: Ter Stegen, Cillessen; Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Vermaelen, Alba, Digne; Busquets, Rakitic, Coutinho, Paulinho, André Gomes; Messi, Luis Suárez, Dembélé, Alcácer és Aleix Vidal.