„A Barca nem adja el a legjobbjait üzleti érdekből”

Valverde a Valladolid elleni bajnoki meccs előtt | Minden egyes idegenbeli mérkőzés veszélyes

Szombat este az első idegenbeli mérkőzését abszolválja a Ligában a Barcelona az idei szezonban, ami előtt tartott sajtótájékoztatót Ernesto Valverde vezetőedző pénteken kora este. A szakvezető kitért Ivan Rakitic és Ousmane Dembelé helyzetére, illetve beszélt az új igazolásokról és természetesen a Valladolid elleni mérkőzés várható nehézségeiről is.

Rakitic szerepe és lehetséges távozása

„Rakitic alapembere a Barcelonának, és számítok rá. A csapat számára rendkívül fontos volt az előző szezonban is. Remélem, hogy maradni fog, a legjobb játékosokat akarom, és ő egyike a legjobbaknak. Tudja, hogyan játszunk, beilleszkedett a csapatba és a klubba egyaránt. Mi nem az az egyesület vagyunk, aki csak pénzt csinál egy játékosból, mi a győzelmet célozzuk meg, valamint azt, hogy növeljük a trófeáink számát.”

Dembelé helyzete

„Dembelé nálunk játszik, kezdett a Szuperkupa döntőjében és az első fordulóban is. Nagyon sokat várunk tőle.”

A Valladolid elleni meccsről

„A múlt héten a Valladolid nagyon masszív volt a Girona ellen. Az előző szezonban összeállt a csapatuk, remekül kontráznak, és a csapatrészek szűken és együttesen mozognak. Most idegenben játszunk, és nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen a közönség buzdításával, valamint a feljutásból fakadó lelkesedéssel is meg kell majd küzdenünk .”

 

 

A Zorrilla pályájának állapota

„Sokkal inkább tartok az ellenféltől, de nem tagadom, hogy ez egy kicsit aggaszt. Nem szokványos, hogy egy olyan gyepszőnyegen kell játszani, ami négy napja lett lefektetve. Nem tudom, ez kinek az ötlete volt… Tapasztalatból tudom, hogy a labda elakadhat, és a játékosok könnyebben eleshetnek, mint általában.”

Sergi Roberto az egyik opció a szélsőhátvéd posztra

„Még úgy is játszhat a szélen, hogy az Egyesült Államokbeli edzőmeccseken a középpályán játszott. A személyében egy olyan játékosom van, aki nagyon sok poszton képes játszani, és a kiváló fizikuma révén 90 percig számíthatok rá. Minél több a variációs lehetőségem, annál jobb.”

A Real Madrid helyzete Ronaldo után

„Nem tudom, hogy ez gyengébbé teszi-e majd őket, ez legyen az ő problémájuk. Múlt évben hasonló helyzetben voltunk a Szuperkupa elvesztése után, de abból erőt merítettünk. A saját csapatommal szeretnék foglalkozni.”

Az idei igazolásokról

„Arthur jól járatja a labdát, ezt már az érkezése előtt tudtuk róla, és jól lő távolról. Továbbá a kapu előtt is határozott, és gólveszélyes. A pozíciós játékban még bőven van hova fejlődnie, de ezzel együtt is mindannyiunkat Xavira emlékeztet a játéka.”

„Vidal egy más típusú játékos, mint a csapat többi tagja. Ő nem birtokolja annyit a labdát, de egy jó fizikumú labdarúgó, aki mind védekezésben, mind támadásban egyaránt jelen van.”

A Premier League átigazolási ablaka bezáródott

„Ez egy olyan dolog, amit Spanyolországban is úgy kellene csinálni. Olaszországban is hasonló már a rendszer, azaz lezáródik az átigazolási időszak még a szezon kezdete előtt. Ennek így lenne értelme.”

A tengerentúli bajnoki mérkőzésekről

„A játékosoknak fontos szerepe van ebben, megfogalmazzák a véleményüket, és azt akarják, hogy figyelembe vegyék őket.”

A jövőjéről

„Még senki nem vette fel velem a kapcsolatot ez ügyben. Egyébként furcsa lenne erről beszélnem a szezonnak ebben a szakaszában. Szombat este mérkőzést játszunk, és mindenki tudja, mi történik itt, ha nem nyerünk.”

Mindenképpen beruháznál egy Barçás ereklyére? Akkor az Eurobarça Shop pontosan a te tereped, ahol megrendelheted az alábbi ‘Tots units fem forca’ pólót is!