A rotáció is jön a Gironával együtt?

Az ötödik győzelemért mennek

Tavaly simán nyerte a Barcelona az „új katalán rangadókat” a Girona ellen, idén most következik az első felvonás otthon, és ugyan félvállról nem lehet venni a találkozót, talán most eljött az idő némi rotációra is a Barçánál.

A Girona tavaly újoncként szenzációs idényt futott, Machín edzőt el is vitte a nyáron a Sevilla, helyette most az ex-barcelonai Eusebio Sacristan vezeti a csapatot. És nem is állnak rosszul, 4 forduló után 7 pontjuk már van, a jelek szerint nem lesznek kiesési gondjaik. A Barcelona ellen pedig nem sokat veszíthetnek idegenben.

A Girona ezért is veszélyes, hiszen nem veszíthetnek semmit, ráadásul a kulcsembereiket megtartották, a csapat nem gyenge, úgyhogy fél vállról sem vehetők még a Camp Nouban sem. Valverde edzőt persze nem lehet azzal vádolni, hogy meggondolatlan rotációkba fogna, ezt most sem lehet várni tőle, de csapatrészenként egy új húzás benne lehet a pakliban. Annál is inkább, mert a jövő héten idegenben lesz hétközi bajnokija az együttesnek.

A védelemben Clement Lenglét-nek különösen szüksége van a játékpercekre, mivel másfél hét múlva Londonban a Tottenham ellen garantáltan kezdeni fog Umtiti eltiltása miatt. Ezért nagyon is esélyes, hogy most többet játszhat, mint tenné egyébként, hiszen teljesen hidegen mégsem lehet bevetni a Wembley-ben. A középpályán már inkább a pihentetés céljából ültetheti le a kispadra Valverde Iván Rakiticet, és helyette vagy Arthur, vagy Arturo Vidal kezdhet Coutinho mellett. A támadósorban az valószínű, hogy még nem lesz csere a kezdőben. A brazil Malcom hamarosan újra bevethető lesz bokasérülése után, de egyelőre nincs a keretben, az viszont nem kizárható, hogy ezúttal Munir is kaphat valamennyi játékpercet.

FC Barcelona – Girona:
Barcelona, Camp Nou
20.45
Vezeti: Gil Manzano
TV: Paulaner Sörház Exkluzív | Spíler 2

FC Barcelona: Ter Stegen, Semedo, Piqué, Lenglet, Alba – Busquets, Vidal, Coutinho – Messi, Dembélé, Suárez.

Girona: Bounou, Alcalá, Bernardo, Juanpe – Porro, Granell, Douglas Luiz, Aday – Portu, Borja García – Stuani.

A Barcelona meccs kerete: Ter Stegen, Cillessen; Semedo, Piqué, Lenglet, Jordi Alba, Sergi Roberto, Umtiti; Rakitic, Busquets, Denis Suárez, Coutinho, Arthur, Vidal; Luis Suárez, Messi, Dembélé és Munir.

Kimaradók: Rafinha, Malcom, Samper, Vermaelen és Aleñá.

Mindenképpen beruháznál egy Barçás ereklyére? Akkor az Eurobarça Shop pontosan a te tereped, ahol megrendelheted az alábbi ‘Baaarca!’ pólót akár több színben is!