Sikerült kimászni a gödörből? Barcelona – Sevilla 4-2

Jó játékkal értékes három pont a hazai mérkőzésen

Szombat este a Sevilla látogatott a Camp Nou-ba a válogatott mérkőzések után. A katalánoknak itt volt az ideje a bizonyításra, az utóbbi idő gyengébb szereplése után a játékosok hozzáállásával nem is volt gond a mérkőzésen, és az egyértelműen látszott, hogy bizonyítani akartak. Ennek megfelelően hamar vezetést szereztek, és összességében végig fölényben játszva megnyerték a mérkőzést végül 4-2 arányban a Liga 9. fordulójában.

 

 

A Barcelona évek óta híres a válogatott szünet utáni rossz formájáról, ezeken a meccseken nem igazán tudnak felpörögni a kívánt szintre a játékosok, és rendre értékes pontot, pontokat buknak a bajnokságban. A rossz előjeleket bővítvén az utolsó 4 bajnoki mérkőzésen mindössze 3 pontot szereztek Valverde fiai, így a Sevilla elleni mérkőzést sokan kicsit aggódva várhatták, azonban a Barcelona az ellenfelén felül talán a  szurkolóit volt még inkább képes meglepni. Rendkívül pörgősen és gólra törően kezdték ugyanis a játékot a hazaiak, ennek megfelelően Messi gólpasszát követően Coutinho már a második percben eredményes volt.  A 6. percben egy Sevilla-kapufa után a 12.percben  Messi talált be, ezzel 2-0 -ra módosítva az állást. A 17. percben az argentin egy szerencsétlen esést követően a jobb karjára érkezve megsérült, és hosszú ápolás után végül nem tudta vállalni a folytatást, így Dembelé váltotta őt. Ekkor sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy vajon hogyan alakul majd a játék képe Messi kiválását követően.  Szerencsére viszont látszott a Barcelona játékosain a bizonyítási vágy a rossz szériát követően, koncentráltan és főlényben játszottak az első félidőben.

Bátran támadó Sevilla érkezett a pályára a második félidőre, a 61. percben ter Stegen két óriási védésével azonban megtartotta a biztonságos kétgólos előnyt a hazai csapat. Veszélyes barcelonai kontrák követték azonban a sevillai támadásokat is, a 62. percben is ezt láthatta a Camp Nou: Suárez saját magát ugratta ki, a kapus elkésett és buktatta őt, a bíró pedig tizenegyest ítélt, amit a sértett értékesített is, ezzel gyakorlatilag eldöntve a mérkőzést. A csapat Messi sérülése után sem vesztett sokat lendületéből, továbbra is sikerült koncentráltan játszania. A vendégek azonban nem adták fel, mivel a három gólos hátrány sem tántorította el őket a folyamatos támadástól, a 79. percben pedig ennek meg is lett az eredménye, és 3-1 -re szépítették az állást. A 85. percben szintén Ter Stegennek köszönhetően nem vált izgalmasabbá a végjáték, a német ugyanis újabb két hatalmas védésével bizonyította klasszisát. A mérkőzés végén egy gyors gólváltást követően 4-2 -es végeredmény született, miután előbb Rakitic, majd Muriel lőttek szépségdíjas találatokat.

Ezen a mérkőzésen minden összeállt a Barcelona számára, a megfelelő koncentráció, az akarat és bizonyítási vágy mellett a szerencse is kicsit velünk volt és kulcs szituációkban sikerült jól teljesítenie a hazai játékosoknak. A rossz szériát sikerült megszakítanunk a válogatott mérkőzések utáni szereplést és  az utóbbi idők eredményeit tekintve egyaránt.

FC Barcelona – Sevilla FC : 4-2 (2-0)
Barcelona, Camp Nou
88. 712 néző
Vezette: Juan Martinez Munuera

FC Barcelona: Ter Stegen, Semedo, Piqué, Lenglet, Alba, Arthur (S. Roberto 67′), Busquets, Rakitic, Messi (Dembelé  26′), Suárez (Munir 81′) , Coutinho.

Sevilla: Vaclik, Carriço, Kjaer (Mercado, 55′), Sergi Gómez, Jesus Navas, Arana, Sarabia, Banega, Franco Vázquez (Roque Mesa, 69′), Ben Yeder y André Silva (Muriel, 78′).

Gólok: Coutinho (2′), Messi (12′),  Suarez (63′, P), Sarabia P. (71′), Rakitic (88′), Muriel L. (91′).