„Ha rajtam múlt volna, tovább játszottam volna”

Sergi Roberto döntő gólpasszokat adott

A Madrid elleni vasárnapi 5-1 egyik főszereplője Sergi Roberto volt, akinek a második félidőben kulcsszerep jutott azzal, hogy előre léphetett a középpályára. Ő készítette elő a harmadik és a negyedik gólt is, a meccset pedig nagyon élvezte, abba sem akarta hagyni.

„Mindent beleadtunk, jobbak voltunk, ahogyan azt az eredmény is mutatja. Mi irányítottuk a játékot, kivéve azt a néhány percet a második félidőben.”

„A meccs előtt megnéztünk egy videót korábbi Madrid elleni meccsekről, és gólpasszokról, amiket korábban adtam Suáreznek ezeken a találkozókon. Még tréfálkozott is, hogy most már nem adok neki gólpasszokat, de most vasárnap kétszer is sikerült, még ha ezek közül az egyik esetben a labda Albának ment is volna.”

Élvezte a meccset

„Ha nyerésre állsz, ráadásul végül olyan eredményt érsz el egy Clásicón, mint ez, az a tökéletes és leginkább vágyott mérkőzés minden culé számára. Ha rajtam múlt volna, még egy kicsit húztam is volna a meccset, jobban örültem volna, ha még játszhatunk egy kicsit.”

„Megerősít bennünket, hogy ilyen győzelmet értünk el, ráadásul a csapat legjobb játékosa nélkül. Most Leo tud pihenni és teljesen rendbe jöhet sietség nélkül. Ezen az úton kell folytatnunk.”

Megemlékeznél a Madrid elleni 5-1-ről? A már ikonikus kezecske, spanyolul Manita, Piqué arca, és minden adat, ami az újabb történelmi győzelemhez kapcsolódik ott van ezen az egyedi darabon. Limitált példányszám, rendeld meg most, hogy ne maradj le róla!