Nyolc éve veretlenül az Atletico ellen a Ligában

16 meccse nem nyert az Atletico - kitart még a sorozat?

Hétvégén komoly vizsgafeladat vár a Barcelonára, hiszen az Atletico Madridhoz látogat a Wanda Metropolitanóba – ráadásul válogatott forduló és egy hazai vereség után. A statisztika és a közelmúlt eredményei egyértelműen Barça mellett vannak, 2010 óta ugyanis nem kapott ki a csapat az Atleticótól a bajnokságban, ugyanakkor, ha fogadni kéne, hogy mikor szakad meg ez a szép sorozat, talán most lenne rá a legkisebb odds…

A madridi rivális elleni meccs egy olyan pillanatban érkezik, amikor a klub körül most sok minden Dembéléről és a pályán kívüli eseményekről szól, miközben a csapat pályán nyújtott játéka is, főleg a védekezést illetően, bőven nyújtana beszédtémát. A szombati mérkőzés emiatt sok kérdésre kell, hogy választ adjon: sikerült-e a válogatott szünet alatt rendbe szedni a csapatot Valverdének úgy, hogy győzni tudjanak az Atletico vendégeként. Amire a bajnokság szoros állása miatt nagy szükség lenne. 

A Barça ugyanis totálisan kétarcú idén: vagy zseniális teljesítményt nyújt (lásd: a Real Madrid elleni 5-1-et), vagy teljesen szétesik a csapat védekezése (lásd: a Betis vagy a Leganes ellen), amiknek törvényszerű vereség a vége. A szombati mérkőzésre mindenesetre a statisztika a Barça mellett szól, nem tegnap volt ugyanis, mikor az Atletico utoljára elhozta a három pontot a két csapat egymás elleni találkozójáról.

A tények: a 2010-11-es idény óta nem kapott ki a Barcelona a bajnokságban az Atleticótól, azaz már 16 meccse veretlen a madridiakkal szemben. A csapat mérlege ezeken a meccseken 12 győzelem és 4 döntetlen, igazságosan megosztva (6-6 győzelem és 2-2 döntetlen) a hazai és az idegenbeli mérkőzéseken. Az utolsó vereséget a Ligában 2010 februárjában szenvedte el a csapat, idegenben – Ibrahimovic csak szépíteni tudott a 2-1-re elvesztett találkozón.

Ha a teljes képet nézzük, akkor persze nem ilyen fényes a helyzet, hiszen a Bajnokok Ligájában 2014-ben 1-0-ra és 2016-ban 2-0-ra verte meg a Barçát az Atletico. Anno az a két vereség a fájó európai búcsút jelentette a klub számára, mindkétszer a negyeddöntőben, de ezen kívül más kudarcot nem kellett átélniük a katalánoknak egészen 2010-ig visszamenőleg, ami mindenképpen egy szép sorozatot jelent.

Hasonló sorozatra egyébként volt példa ellenkező előjellel: miután 2002-ben feljutott az Atletico a másodosztályból, 9 mérkőzés alatt mindössze egyszer kapott ki a Barcelonától (a 2004-es tavaszi hadjárat során, a Camp Nouban 3-1-re), emellett 4-4 alkalommal játszott döntetlent és nyert a Barça ellen. Aki akkor követte a csapatot, biztosan emlékszik rá, hogy Fernando Torres egy szép szokást alakított ki a Barçának sorozatban lőtt góljaival…

Idén mindkét csapat bőkezűen szórta a pontokat, de míg a Barcelona otthon és idegenben is képes volt eddig ragyogó és botrányos játékra/eredményre, addig az Atletico stabilan hozza a pontokat otthon (6 meccsből 16 pont) és csak idegenben szenved (6 meccsből egy győzelem, négy döntetlen, egy vereség és csak 7 pont a mérleg). Ez nem feltétlen jó előjel a szombatot illetően, ugyanakkor mindenképpen előnyt lehet majd kovácsolni abból, hogy a a madridiaktól gyakorlatilag egy teljes védősor hiányozhat sérülés miatt: Godin, Gimenez, Lucas Hernandez és Savic játéka is kérdéses, így talán most lesz a legjobb alkalom arra, hogy az egyébként hagyományosan stabil lábakon álló madridi védelmet zavarba hozzák Messiék.

Mert azt mondani sem kell talán, hogy idén is az Atletico védelme tűnik a legjobbnak – eddig csak 8 gólt kaptak 12 forduló alatt…

***

Barçás cuccokat keresel? Itt a pillanat, hogy beszerezd őket! Novemberben minden pénteken vissza nem térő akciók más és más termékekre!

https://shop.eurobarca.hu/