Dembélé lett a hős, pontot mentett az Atletico ellen!

1-1-es döntetlent ért el a Barça a Wandában

Nem volt szép meccs a Barcelona és az Atletico fővárosi találkozója, mert mindkét csapat csak arra várt, mikor hibázik a másik, minimális kockázatot vállalva a támadásokban. A patthelyzetet végül egy rosszul levédekezett Atletico szöglet oldotta fel, Costáról maradtak le a katalánok, az utolsó percekben azonban érkezett a csereként beállt Dembélé és megmentővé vált a 90. percben szerzett egyenlítő góljával. A Barcelona nagyon konzervatívan futballozott, teljesen előtérbe helyezte a védekezést és erre majdnem ráfizetett – szerencsére azonban az egyik pontot meg tudta tartani így is, amivel átmenetileg őrzi az első helyét a tabellán. 

 

 

Valverdének ritkán szokása radikálisan belenyúlni az alapcsapatába, de az elmúlt forduló veresége, Coutinho és Rakitic sérülése, valamint Dembélével való problémák miatt mindenképpen változtatnia kellett. Így jött el Vidal ideje, aki már régóta kopogtat, de inkább dörömböl a kezdőcsapat ajtaján, Umtiti sérülése után először játszott és Semedo is újra lehetőséget kapott. A kezdő mindenesetre elég konzervatívra sikerült, hiszen klasszikus támadó csak kettő volt a csapatban Messi és Suárez személyében.

Ha azt vesszük, hogy évek óta messze a legstabilabb védelme a tavalyi szezonban volt a csapatnak, köszönhetően a Barcelonában nem éppen őshonos 4-4-2-es hadrendnek, idén pedig valami botrányosan gyenge hátul a gárda, nem volt meglepő, hogy Valverde az Atletico ellen a hiányzók fényében újra az alapokhoz nyúlt vissza. Az első félidő is ennek a felfogásnak a szellemében zajlott: a támadásépítés minimális kockázatvállalással ment, a labda megtartása és járatása volt a legfontosabb, olykor egy-egy kontrával megtűzdelve. Hátul pedig a tényleg stabilabbnak tűnt cserébe a csapat, a támadópáros mögött két szép védelmi vonalat húztak fel Umtitiék, amin az Atletico az első félidőben nem is jutott túl – a vonalak pedig csak akkor nyúltak meg, amikor a Barça a tizenhatosáig üldözte a letámadásával a hazaiakat.

A szezont nézve volt egy kis újítás a Barcelona támadásépítéseiben is, mivel Busquets a szokásosnál többször lépett be Piqué és Umtiti közé, Alba és Semedo a széleken osontak feljebb, miközben Messi és Vidal is visszaléptek középre, így a „felállt fal” ellen alapértelmezetten egy 3-6-1-es felállásból építkezett a csapat. Messiék igyekeztek alkalmazkodni az Atletico zárt védekezéséhez és minden üres területre belépni vagy azon keresztül megjátszani a labdát, de mivel az Atletico úgy döntött, hogy letámadás helyett visszahúzódik és olyan szűkre veszi a vonalai közötti területet, amennyire csak lehetséges, ezért gyakorlatilag lehetetlen volt helyzeteket kialakítani ellenük – igaz, nem is vitték túlzásba a jó értelemben vett agresszivitást elöl.

Az első félidő így egy patthelyzettel ért fel, nem volt 45 perc alatt egy kaput eltaláló lövés egyik oldalon sem – a legizgalmasabb jelenet az volt, amikor Piqué szerencsétlenül ért labdába és ter Stegen felé pattant a labda, de a német kapusnak valószínűleg nem emelkedett ekkor sem 60 fölé a pulzusa. Egy érdekes szögletvariációból lehetett volna egy komolyabb Barcelona helyzet talán, de a játék végén Sergi Roberto beadását Oblak könnyen lehúzta.

A saját nevelésű játékos a félidő végére megsérült, így Rafinha jött a helyére, ami egyértelmű jelzés volt arra, hogy a csapat játéka a korábbi mederben folyik tovább és továbbra is egymás hibájára fog várni mindkét csapat. Persze ha emlékszünk arra, hogy Valverde a középpálya kontrollját hiányolta a Betis ellen, akkor egyáltalán nem meglepetés, hogy ebben akart a csapattal előrébb lépni, de ennyire védekező felfogású Barcelonát régen lehetett látni. Az állóháború megtöréséhez az Atletico állt a legközelebb, a 60. percben egy óvatlan labdavesztés után Griezmann alapvonali visszagurítását Costa elől tudta lábujjal elpiszkálni Piqué, mikor már úgy tűnt, hogy megtalálja a labda a berobbanó spanyol-brazilt az ötösön belül.

A meccsben egyáltalán nem volt benne a gól, mert egyik csapat sem tett sokat érte, csak abban lehetett bízni, hogy valaki valamikor hibázni fog. Ez a valaki sajnos a Barcelona lett, az első Atletico szögletre sikerült nagyon rosszul helyezkednie a játékosoknak, a rövidnél sokan állak, a hosszún pedig érthetetlen módon pont az érkező Costára nem figyeltek, aki Rafinha felett és valahogy ter Stegen kezei felett be tudta fejelni a labdát, 1-0! Hátrányban Valverde bedobta Dembélét és Malcomot is, hátha sikerül össztűz alá vonni a hazai kaput és begyötörni egy egyenlítő gólt. Ez végül sikerült, persze, hogy Dembélé révén: a nyomás alá kerülő Atletico védelem előtt Messi tette ki neki a labdát jobbra, majd egy csel után laposan a hálóba lőtt a 90. percben, 1-1! Nyilván az élet a legjobb forgatókönyv író, hiszen ha már sikerül pontszerzés, legyen a főhős az a Dembélé, akivel két hete vannak folyamatosan tele az újságok a pályán kívüli hozzáállásával, profi életmódjával kapcsolatos problémák miatt. A francia eddig csendben volt, aztán végül a pályán válaszolt – tartsa meg ezt a jó szokását és hamar megfordul vele a világ.

Az egy pont tehát meglett, de felemás érzéseket okozott a meccs. A Barcelona felfogása valamilyen szinten indokolható volt a meccsre, a támadásokat beáldozta Valverde a hátsó stabilitásért és kivárásra játszott – és talán arra, hogy a második félidőben fáradtabb Atletico ellen Dembélé és/vagy Malcom jobban fog tudni érvényesülni. A számítása akár be is jöhetett, de nem az Atletico ellen: a madridiak abban a legjobbak, amikor futball nélkül kell nyerni és ebben hiba volt megpróbálni őket megverni. Szerencsére aztán Dembélé a legjobbkor volt a leghiggadtabb és ennél nagyobb piros pontot sem a szurkolóknál, sem a társaknál és persze Valverdénél nem szerezhetett volna, az idei szoros bajnokságban ugyanis minden pont aranyat érhet majd a végén – a francia pedig folytathatja az újságok címlapján, és egy ideig most újra pozitív színben.

Az viszont továbbra sem látszik, hogy lesz-lehet egyszerre egyensúlyban a csapat támadása és védekezése, mert látszólag erre nincs még megoldása Valverdének…

 

 

Atlético Madrid – FC Barcelona: 1-1 (0-0)
Madrid, Wanda Metropolitano
Vezette: Gil Manzano
67.204 néző

Atlético Madrid: Oblak – Arias, Savic, Lucas, Filipe Luis – Lemar (Vitolo 64’), Rodrigo, Koke, Saúl – Griezmann, Diego Costa (Correa 80′)

FC Barcelona: Ter Stegen – Semedo, Piqué, Umtiti, Alba – Sergi Roberto (Rafinha 46’), Busquets, Vidal (Malcom 85′), Arthur (Dembélé 79’) – Messi, Suárez.

Gólok: Costa 77′, Dembélé 90′.

Sárga lapok: Busquets 29’, Lucas 39’, Griezmann 48’, Umtiti 71’, Diego Costa 71’.

Forrás: whoscored.com