Valverde: „Szerencsénk volt, hogy mi lőttük az elsőt”

Messire már nincsenek nagyon szavai

Elégedett volt a Levante elleni mérkőzéssel Ernesto Valverde, mégiscsak 5 gólt lőve tudtak idegenben nyerni, ugyanakkor hozzátette a meccs utáni értékelésében, hogy máshogy is alakulhatott volna a meccs, ha a Levente szerzi meg a vezetést.

Jól kezdett a Levante

„Erősen kezdtek, ahogy vártuk, de változtatnunk kellett a csapaton Semedo sérülése miatt. Kínlódtunk, hogy alkalmazkodjunk, a Levante pedig szorongatott minket, kapufát is szereztek. Sok gólt szerző csapatuk van, veszélyesek a kontrákban, nekünk szerencsénk volt, hogy mi lőttük az elsőt, de aztán a meccs is a miénk lett apránként, a második félidőt pedig már irányítottuk is.”

Dembélé védekezésben

„Ez teljesen normális számunkra. A háromvédős felállással változott a csapat mélysége, Dembélének így védekező feladatai is voltak. A meccs elején hiányzott belőlünk a folyamatosság, magasan letámadtak minket és elvették előlünk a területet.”

Messi és Suárez és újabb meccs kapott gól nélkül

„Az előző szezonban mi kaptunk itt ötöt azok után, hogy addig nem vesztettünk egy meccset sem, és ez csak néhány hónapja volt. A Levante remek szezont fut és megmutatták magukat most is, ezért kimondottan elégedett vagyok az eredménnyel. Bár emlékeztünk az előző találkozónkra, sikerült azt magunk mögött hagynunk. Még jobb, hogy nem kaptunk gólt, de ha a kapufa befelé pattant volna, máshogy alakulhattak volna a dolgok.”

Messi teljesítménye

„Nem tudom, hányasra kéne értékelni. Nem tudok már mit válaszolni erre a kérdésre, amit a legtöbbször feltesznek. Ő az, aki játszatja a csapatot, ő szerzi a gólokat is… Nekünk csak élveznünk kell ezt.”

Suárez térdsérülése

„Jól van, az elmúlt héten játszott és jól teljesített. Óvatosak vagyunk vele már néhány hónapja, de a teljesítménye önmagáért beszél.”

A háromvédős felállás

„A felállást Semedo sérülése indokolta. Ez is egy megoldás, amivel a sérüléseket kezelni lehet, de nem készültünk rá, mert azt gondoltuk játszani fog. A bal oldalon több a lehetőség a változtatásra, de a jobbon nincs egy jolly jokerünk, ezért döntöttem végül a három középső védő mellett. De nem szeretem alkalmazni, nagyobb bizalmam van abban, amit naponta gyakorlunk.”

***

Karácsonyi akció a legújabb termékeknél is? Igen, az Eurobarça Shopban pontosan ezt kapod!
Ha 10.000 vagy 15.000 HUF felett vásárolsz, akkor nem csak ajándékokat tehetsz a fa alá, hanem egy kis pénzt is spórolhatsz!