Aleñà: „A Sevilla otthonában sosem könnyű nyerni”

Aleñà próbálja meghálálni a bizalmat; dicsérte Messit

Carles Aleñà egyre fontosabb szerepet tölt be Valverde csapatában. A fiatal spanyol középpályás nyilatkozott a Sevilla elleni mérkőzés után. Aleñà dicsérte Messit és ejtett pár szót az elkövetkezendő két mérkőzésről, melyet az ősi rivális Real Madrid ellen vív a Barça.

A mérkőzés

„Nehéz terep, a Sevilla otthonában sosem könnyű nyerni. Szerencsére győztünk, így növeltük az előnyünket a tabella élén.”

Ellentétes félidők

„Az első félidőben nagyon intenzíven játszottak, nagy nyomás alá helyeztek minket. A mérkőzés végén viszont egy nagyszerű Leonak köszönhetően egy fokozattal feljebb kapcsoltunk és ki tudtuk használni, hogy fáradtak voltak.”

Messi

„Ő a legjobb. Már azelőtt is ez volt a véleményem, hogy együtt játszottam volna vele, de most, hogy nap, mint nap látom még inkább így gondolom. Nincs értelme semmilyen összehasonlításnak, egyszerűen nincs még egy olyan, mint ő.”

Játékpercek

„10 vagy 15 percet kaptam, ezalatt kellett bizonyítanom.”

Clásico

„Fontos volt, hogy ma győzzünk, ugyanis pár rosszabb mérkőzés van mögöttünk. Most két fontos meccs következik a Real ellen. Be akarunk jutni a kupadöntőbe.”

[banner id=”1556″ title=”content-horizontal-pos-1″]