Messi eldöntötte, ma nem kap ki a Barça: fordítás és 4-2 a Sevilla ellen

Hosszú idő után Suárez is gólt szerzett; reméljük ezzel kinyílik a gólzsák.

Amikor Messinek igazán jó napja, a Barcelona nem szokott vereséget szenvedni, ez pedig a Sevilla elleni bajnokin újra bizonyítást nyert szombat délután, miután hátrányból fordítva nyert végül 4-2-re. Hiába került kétszer is hátrányba a katalán gárda, az argentin csapatkapitány révén mindkétszer egyenlíteni tudott, majd a második félidő hajrájában a vezetést is megszerezte, pályafutása 50. mesterhármasát szerezve. A Sevilla elsősorban kontrákból dolgozott ki komoly helyzeteket, mindkét gólját így szerezte, a védekezésben ugyanakkor nem volt ellenszere Messivel szemben, aki világklasszis teljesítményt nyújtott, góljai mellett pedig még Suáreznek is kiosztott egy gólpasszt.

A szokásos kezdőcsapathoz képest két új arc volt a pályán a kezdőrúgás előtt: Coutinho újabb bizonyítási lehetőséget kapott és foglalta el a támadórészleg bal oldalát, valamint visszatért őszi térdsérülése után Samuel Umtiti is Piqué mellé. Semedo volt újra a jobbhátvéd, a középpályán a nem túl kreatív Busquets-Vidal-Rakitic hármas kezdett és mivel Mickey Egér végül nem öltözött át Barça mezbe, nagy meglepetéssel így azért nem szolgált Valverde.

A Barcelona hamar kezébe vette a meccs irányítását – ebben sem volt semmi meglepő –, de ez a Sevilla taktikájának is köszönhető volt, hiszen a hazaiak kedves vendéglátó módjára nem támadták le a Barçát, inkább csak a félpályán kezdtek el zavarni, de akkor már ott lihegtek a katalán játékosok nyakában, rengeteg apró szabálytalansággal tördelték a játékot. A Sevilla célja egyértelmű volt, hagyni passzolgatni a Barcelonát akár a 16-os előtt is, a megszerzett labdákkal viszont azonnal, első szándékból támadni a kaput. Erre jó példát mutattak a hazaiak már az első percben, amikor ter Stegen védett egy (lesről lőtt) ziccert, aztán szépen csendben kivárták, hogy egy újabb lehetőségből gólt szerezzenek. A 23. percben Messi nagyon rossz pillanatban adott el egy labdát, miután már az egész csapat felállt a támadáshoz, a Sevilla két passzból 3 játékossal vitte rá Piquére és Umtitire a labdát, az akciót pedig Navas fejezte be tökéletesen.

A Sevilla öröme ugyanakkor nem tartott sokáig, mert a Barcelona perceken belül egyenlített: Rakitic tűnt fel Alba helyén és ha már ott volt, spanyol társához hasonlóan tökéletesen találta meg Messit, aki kapásból bombázott a hálóba, 1-1! Az egyenlítés után Piqué lábában egy kontra végén, ha határozottabb, könnyen benne lehetett volna a vezető gól is, de a csapat nem pörgött fel igazán annyira, hogy komoly helyzeteket alakítson ki a folytatásra és kulcspillanatokban is megint rosszul sikerültek a passzok. A Barça nagyon puha volt, több eladott labdával is sikerült megajándékozni a Sevillát, a hazaiak pedig a félidő végére át is vették a meccs irányítását. Voltak is meleg pillanatok, amiket még sikerült megúszni, de a szünetig már nem húzta ki a Barcelona: ter Stegen gyengén szabadított fel, Umtiti hiányzott a helyéről, Piqué lest reklemált és Busquetsszel együtt arra számítottak, hogy a Sevilla indítása kigurul a pályáról – tévedtek, Sarabia alapvonalról visszapasszolt labdáját pedig Mercado az alvó barcelonaiak között eltette a hosszúba…

Amatőr hiba volt és csak a szerencsén múlt, hogy később Kjaer nem fejelt egy harmadikat is a félidő vége előtt, így nem lehetett túl sokat csodálkozni rajta, hogy Valverde már a félidőben kettőt cserélt: a támadásban használhatatlan Vidal helyett beállt Dembélé és Semedo helyett is érkezett Sergi Roberto. Coutinho és Dembélé így együtt maradtak a pályán, a csapat pedig egy 4-2-3-1-szerű felállásra váltott, de ebben Alba volt inkább a balszélső, mint Coutinho, aki a pálya közepén helyezkedett – bár az igazsághoz hozzátartozik, sok vizet sem előtte, sem a változtatás után nem zavart. Az új rendszer hozott is egy ziccert azonnal, Suárez kiszolgálása után Dembélé rúgott luftot, a csapat támadásai pedig határozottan veszélyesebbekké váltak – a védekezés cserébe egy fokkal lazább lett, de ez vállalható kockázat volt.


A világ legjobbjáról készítettünk egy pólót mi is – még van raktáron a shopban… 🙂 

A Sevilla a vezetés tudatában ugyanakkor nem erőltette annyira a támadásokat, ter Stegent sem tesztelték nagyon, a barcelonai letámadásoknak viszont meglett az eredménye egy újabb egyenlítés formájában: Vaclik elpasszolta a kirúgást, Rakitic megindította az ellentámadást, Dembélé kiszolgálása után pedig Messi jobb lábbal lőtte ki a rövid felső sarkot, 2-2! A döntetlennel a hazaiak valószínűleg megelégedtek volna már, de a Barcelona ment a győztes gólért és kis szerencsével ugyan, de meg is szerezte azt. A Coutinho helyére beálló Aleña Sergi Robertóval való összjátéka után vállalkozott lövésre, ami Kjaer blokkolása után pont Messi elé pattant, az argentin pedig Vaclik kapust átemelve megszerezte pályafutása 50. mesterhármasát, 2-3! Az utolsó percek sevillai támadásait már kibekkelte a Barça, ráadásul Suáreznek is sikerült betalálnia egy szép emelés után, kialakítva a 4-2-es végeredményt.

A Barcelona győzelme teljesen megérdemelt volt, mert többet tett a győzelemért a második félidőben, ráadásul egy nehéz pályán tudott nyerni, de a három pont megszerzése Messi nélkül valószínűleg nem sikerült volna – a csapatkapitány 3 gólt szerzett és kiosztott egy gólpasszt is, ami még az ő szintjén is komoly teljesítmény. Akiktől viszont többet vártunk volna, hogy felmutatnak valamit klasszisukból (Vidal, Coutinho), azok ezúttal is maguk alatt teljesítettek, így nem csodálkoznánk, ha a következő két, Real Madrid elleni meccsen csak cserepadról figyelnék a társaikat. Suárezt viszont dicséret illeti ezúttal: ő sem játszott jól, megint többször hibázott ártalmatlan helyzetben, de a győzni akarása és fáradhatatlan mezőnymunkája mellé legalább most egy gólt össze tudott hozni. Talán ez helyrebillenti az önbizalmát is – a Klasszikuson jövő héten kiderül, ahol a mai győzelemnek köszönhetően talán egy döntetlen is elég lehet a bajnoki címért folytatott küzdelemben…

Sevilla FC – FC Barcelona: 2-4 (2-1)
Sevilla, Sánchez Pizjuán
40.661 néző
Vezette: Mateu Lahoz

Sevilla: Vaclik – Mercado (F. Vázquez 51′), Kjaer, Sergi Gómez, Wöber (Amadou 58′) – Jesus Navas, Banega, Rog (Roque Mesa 62′), Promes – Sarabia – Ben Yedder.

FC Barcelona: Ter Stegen – Semedo (Sergi Roberto 46′), Piqué, Umtiti, Alba – Vidal (Dembélé 46′), Busquets, Rakitic – Messi, Suárez, Coutinho (Aleña 79′).

Gólok: Jesus Navas 22’, Messi 26’, Mercado 42’, Messi 67’, Messi 85’, Suárez 93’.

Sárga lapok: Piqué 38’, Rog 49’, Wöber 57’, Vázquez 70’, Kjaer 80’, Sarabia 83’ Roque Mesa 90’.

Statisztikák: whoscored.com