Piqué: „Három célunk van, szerdán jön az első döntő”

A Rayo elleni győzelemmel elégedett | Komoly terhelésen vannak túl

Gerard Piqué hónapok óta bombaformában játszik, és jelentősen érdemei vannak abban, hogy a Barça még mindhárom fronton eséllyel bír a trófeák megnyerésére. A bekk szerint nincsen probléma azzal, hogy egy kicsit döcögősebb volt a Rayo elleni siker. 

„Már jó ideje nem találtam be. Nagyon jó állapotban érzem magam, kényelmesen és nyugodtan várom a szezon hátralévő részét. Egy hosszú pályafutás során ez természetes, vannak ilyen időszakok. A csapat egyébként segít ilyenkor neked, hiszen minél jobb állapotban van az együttes, annál könnyebb a dolgod.”

Az idei szezon

Három célunk van idén, de még nagyon sok van hátra, az első döntő pedig szerdán következik. Már csakis erre koncentrálunk.”

 

 

A Rayo ellen akadozott a játék

„Úgy vélem, hogy az elmúlt hetekben nagyon kemény meccseket játszottunk le. Elméletben az olyan mérkőzések, mint a Rayo elleni, könnyűek, de mindannyian tudjuk, hogy valójában ezek a meccsek a legnehezebbek.”

Füttyszó Coutinho lecserélésekor 

„Philippe jó szezont fut. A leigazolásának az összege nyilvánvalóan magasabb elvárásokat produkált. El kell fogadni a közönség véleményét, mert ők azok, akik követnek minket, de az öltözőben mindenben támogatjuk őt. A legjobb teljesítményére van szükségünk a szezon végső szakaszában, és én biztos vagyok benne, hogy a legjobbját is fogja nyújtani a hátralévő két hónapban.”

A Madridnak már nincs esélye a bajnoki címre? 

„Senkit sem írunk le egészen addig, amíg matematikailag van esélye az adott csapatnak a bajnoki címre. Bármikor  behozhatnak az üldözők. Sokkal jobb a helyzet, ha tartjuk a jelenlegi előnyünket az Atléticóval szemben…”

Egy nőnapi ajándékkal meglepnéd a család hölgy tagját? Akkor irány a Eurobarça Shop!