CAMPEONES! A BARÇA A LIGA GYŐZTESE!

A 26. bajnoki cím kerül a múzeumba

Tizenegy év alatt már a 8., történelme során pedig a 26. bajnoki sikerét szerezte a Barcelona szombat este a Levante egygólos legyőzésével, Valverde pedig második évében is csúcsra jutott a csapat élén, hiszen megvédte a bajnoki címét. A Barcelona felemás meccset játszott, Messi vezető góljáig teljesen dominált, utána viszont a Levante feltámadt és közel járt az egyenlítéshez. Suárezék nem tudták lezárni egy újabb góllal a találkozót, a Camp Nou kapufája viszont a csapattal volt, így a szurkolók végignézhették a trófea átadását és egy kis ünneplést is a lefújás után. A fieszta azonban nem tart majd sokáig, mert szerdán a Liverpool ellen az áhított BL serlegért kell játszani az elődöntő első meccsén…

Ernesto Valverde a mérkőzés előtt elmondta, hogy hiába vár a csapatra szerdán BL mérkőzés, komolyan fogja venni a Levante elleni találkozót, mivel mielőbb el akarja dönteni a bajnoki cím sorsát. Ennek megfelelően a spanyol mester nem tartalékolt túlságosan, egyedül Messi és Busquets pihent az alapcsapatból – a középpályán Vidal játszott újra, elöl pedig az elmúlt fordulóhoz hasonlóan Coutinho, Suárez és Dembélé rohamozták az ellenfél kapuját.

Rohamozásnak talán túlzás volt nevezni azt, ahogy a Barcelona kezdte a mérkőzést, de az egyértelmű volt, hogy nem csak Valverde, hanem a játékosok is mielőbb el akarták dönteni a mérkőzés sorsát. Suárez két perc alatt kétszer tesztelte az ellenfél kapusát, Coutinho pedig az 5. perc végén engedett el egy jó lövést távolról, majd később centikkel maradtak le a társak a beadásáról. A brazil támadó megmozdulásai nagyon ültek a mérkőzésen, végig aktív volt, folyamatosan kérte a labdát, többször is jó cselekkel játszotta tisztára magára és a góltól sem állt messze, de lövéseinél és egy közeli fejesnél sem volt elég pontos, így mindannyiszor védett vele szemben Aitor Fernández.

A Barça támadásait és kezdeményezőkészségét nem érhette kritika, Coutinhónak az első félóra végére 5, Suáreznek pedig 3 kapura lövése volt már, ezekből 7 kaput is talált, azonban a befejezésik nem sikerültek egyáltalán. Coutinho szabadrúgásból is megpróbálta, de itt is csak kapufáig jutott, így a katalánok hiába domináltak minden tekintetben, a fölényüket képtelen voltak egy ideig gólra váltani. Mivel Messi beállt a félidőben, Coutinho már nem jött ki a folytatásra, hiába volt a csapat legjobbja, ugyanakkor így elképzelhető, hogy a szerdai BL mérkőzésre vele tervez kezdőként Valverde. A mai meccs alapján lehet, hogy ez a jobb döntés, Dembélé néhány szép megindulást leszámítva ugyanis nem sokat nyújtott.

A vendégekről nem sokat írtunk, de nagyon nem is volt mit ekkor még: próbálkoztak ugyan néhány kósza kontrával, de sok eredménye ennek nem lett, ter Stegennek csak elvétve kellett játékba avatkoznia – a Levante az első 60 percben nem is látta a hazai kaput. A Barcelona nyomott tovább a folytatásban és próbálta valahogy begyömöszölni a Levante kapujába a labdát: Dembélé és Rakitic még nem jártak sikerrel, Messi azonban már igen: Vidal gyűjtött be egy lecsorgó labdát a 62. percben, letette Messi elé, aki egy csel után közelről ellőtte Aitor Fernández mellett, 1-0!

A bekapott gól feltámasztotta a Levantét, akik Mayoral és Morales révén rövid időn belül többször is egyenlíthettek volna, a Barcelona pedig egy időre a saját térfeléről is alig tudott kijönni – ez a korábban látottak alapján azért váratlanul érkezett. A hajára így teljesen nyílttá vált a találkozó és egyáltalán nem volt evidens, hogy a Barcelona megnyeri a mérkőzést, mert a vendégek mindent megtettek az egyenlítő gólért, mezőnyben pedig egyenrangú felei lettek a gránátvörös-kékeknek. Valverde a végére hadrendet változtatott, 4-4-2-re állt át Sergi Roberto beállításával, a csapat pedig beállt védekezni és tartani a Ligát jelentő vezetést. Suárez és Messi egy-egy kontra végén lezárhatta volna a meccset az utolsó 10 percben, ám nem tették, így az utolsó pillanatokig izgulni kellett, főleg úgy, hogy a Levante gólja csak centiken múlt a végén – azonban a Camp Nou kapufája is azt akarta, hogy ma este a Barcelona ünnepeljen.

A vége így egy szűkös, 1-0-s győzelem lett, ami után természetesen az ünneplés sem maradt el és a bajnoki trófeát is átvehette Messi – pályafutása során először a csapat kapitányaként. A nagy fieszta azonban valószínűleg nem fog sokáig tartani, mert a Liverpool ellen szerda este a szezon talán legnehezebb mérkőzését kell játszania a csapatnak…

FC Barcelona – Levante UD 1-0 (0-0)
Camp Nou, Barcelona
91.917 néző
Vezette: Ricardo De Burgos Bengoetxea

Barcelona: ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Alba – Vidal, Rakitic, Arthur (Busquets 73’) – Dembélé (Sergi Roberto 84’), Suárez, Coutinho (Messi 46’).

Levante UD: Aitor – Coke, Rober Pier, Vezo, Luna – Vukcevic (Bardhi 65’), Campana – Jason, Rochina (Roger 84’), Simon (Morales 46’) – Borja Mayoral.

Gólok: Messi 62’.

Sárga lapok: Rakitic 14’, Rochina 56’, Vezo 58’, Piqué 70’, Semedo 77’, Coke 83’, Busquets 91’.

Statisztikák: whoscored.com

 

 

***

Ünnepeld a Barcelona bajnoki címét és ajándékozd meg magad egy egyedi pólóval! 🙂