Valverde: “Az, hogy mások mit mondanak, nem igazán érdekel”

A szakvezető szerint ritmusban kell maradniuk, ezért fontos a Celta elleni találkozó is

Az FC Barcelona trénere, Ernesto Valverde elárulta, hogy lesznek változások a Celta Vigo elleni csapatban, amit a későbbi kerethirdetés is megerősített. Valverde a rotációt a Liverpool elleni visszavágóval magyarázza, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy fontos a Celta elleni meccs is, hogy élesek maradjanak például a Király Kupa döntőjére. 

“Ugyanúgy készülünk fel erre a mérkőzésre, mint bármelyik másra – nyerni akarunk. Kemény heteken vagyunk túl, így sok változás lesz a kezdőcsapatban. Ugyanakkor bárki is lépjen pályára, a cél ugyanaz marad: a győzelem. A hátralévő három bajnoki találkozón is arra törekszünk majd, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk. Hiába vár ránk sorsdöntő meccs kedden, fontos, hogy formában maradjunk hiszen ezen kívül még egy kupadöntőre is hivatalosak vagyunk.”

Hogyan látja a Liverpool elleni párharcot?

“Egyértelmű, hogy jó eredményt értünk el, de a párharc még nincs lefutva. Láthattuk, milyen jól futballoztak a Camp Nouban. Tudom, hogy a Bajnokok Ligája nagyobb figyelmet kap, de most a Celta elleni mérkőzésre kell koncentrálnunk.”

 

Milyen állapotban látja Arthurt? 

“Fájdalmakkal küzd már egy ideje, de a Celta ellen bevethető lesz.”

Xaviból jó edző lesz?

“Nem tudom, hogy ő volt-e a legjobb spanyol labdarúgó a történelemben, de az egyik legjobb, az biztos. Egyik passza sem volt véletlen, mindegyik egy bizonyos céllal ment oda, ahova. Tökéletesen illik a Barçához, de más csapatnál is sikeres lehet. Minden jel arra mutat, hogy a jövőben a Barcelona trénere lehet.”

Vitatkoznak a csapat stílusáról… elhagyták a klubstílust? 

“Nem kommentálom ezeket a vitákat. Van egy meghatározott játékkoncepciónk, ám az ellenfél is játszik, akihez alkalmazkodnod kell. Mi csupán ennyit teszünk.”

A klub elkapkodta Murillo és Boateng leigazolását?

“Ezeket a döntéseket úgy kell értékelni, ha figyelembe vesszük, hogy mikor hoztuk meg őket. A télen csupán két belső védő állt a rendelkezésünkre. Ez egy olyan vészhelyzet volt, amiben cselekednünk kellett.”

Cillessen elárulta, hogy távozni akar. Ettől függetlenül még játszhat idén?

“Természetes, hogy még így is bevethetem őt. Elégedettek vagyunk vele, a Barcelonának mindig két nagyszerű kapusra van szüksége. Ha úgy látjuk, hogy neki kell védenie, minden további nélkül beteszem a csapatba.”

Dühíti, hogy sokan nem értékelik a Barcelonában végzett munkáját?

“Mi értékeljük. Az, hogy mások mit mondanak, nem igazán érdekel.”

Éppen egy sporttáskát keresel, amivel utazhatsz vagy amibe a focicuccaidat pakolod? Itt a megoldás a számodra!