Valverde: „Nem gondoltam a lemondásra”

Meg akar birkózni a kritikákkal

A Getafe ellen búcsúzott a Camp Nou a szezontól és a bajnoki címet megnyerő csapattól, a 2-0-ra megnyert mérkőzés után pedig Ernesto Valverde röviden nyilatkozott és újra megerősítette, hogy nem kíván lemondani a Liverpool elleni BL-búcsú miatt, valamint külön kitért a megsérülő Coutinhóra, akit kicsit kifütyültek és Messire is.

Megfordult a fejében a lemondás?

„Nem, nem gondoltam rá.”

Fontos volt a győzelem

„Nagyon fontos volt, hogy kiszellőztessük a fejünket és megtegyük az első lépést előre. Az elején nehéz volt, mert még nem volt tiszta a fejünk, a Getafe pedig megpróbálta ezt kihasználni.”

A Camp Nou reakciója

„Ezt a reakciót vártam a közönségtől, az elején fütyültek kicsit, de hogyan ne tennék egy ilyen vereség után? Tudatták velünk [az érzéseiket], de tudtam, hogy velünk lesznek, ha megmutatjuk magunkat. Ők csak szeretnék értelmét látni annak, hogy folyamatosan kijönnek, mi pedig nagyon örülünk és hálásak vagyunk nekik ezért.”

A kritikák

„Mindenkivel megtörténik. Minden alkalommal neked kell elvinned a balhét, amikor jön egy vereség vagy rossz hírek érkeznek vagy csak rosszul mennek a dolgok. De mindenki feláll ebből, vagy megpróbál felállni.”

Messi nem ünnepelt a góljánál

„Messi olyan, mint mindenki, próbál túllendülni a legutóbbi vereségen. Van, aki jobban kimutatja ezt, mások kevésbé, ez csak ennyi. Nagyon bíztunk a BL döntőben, amit most nem mi fogunk játszani, ezért most már csak előre kell tekintenünk.”

Coutinho sérülése és fütyülése

„Nem beszéltem még vele. Igaz, hogy az elején kifütyülték néhányan, de az is igaz, a közönség egy része támogatta őt. Ami a sérülését illeti, nem tudom még mennyire súlyos. Nem túlterhelés, hanem egy mozdulat okozta, ami miatt egy kicsit én is óvatos vagyok most.”

Messi szerepköre a kupadöntőn a sérülések miatt

„Igen, az is egy lehetőség, hogy ő játsszon a 9-es pozícióban majd, használtuk már korábban is. De bárhogy is lesz, ehhez meg kell várnunk még a híreket Coutinho sérülésével kapcsolatban, nem tudjuk még, mennyire súlyos a sérülés.”

***

Kivételesen puha, 100% organikus pamut alapanyag, három választható szín, és egy egyedi minta, ami mindig aktuális marad!