Valverde: “Amikor láttam, hogy Aduriz felveszi a pozíciót…”

A baszkok csatára nem először lő ilyen gólt | Kritizálta a csapata első félidejét

 

Természetesen Ernesto Valverde is értékelte a látottakat a Bilbao elleni mérkőzés (1-0) után a San Mamesben még péntek este. A katalánok trénere nem volt elégedett, de Aduriz találatán egy cseppet sem lepődött meg.

“Nem az előszezon miatt veszítettünk, hanem a meccsen nyújtott teljesítményünk miatt. Nem játszottunk jól az első félidőben, mert nagyon távol álltunk tőlük. Annak ellenére sem kontrolláltuk a mérkőzést, hogy a legnagyobb helyzetek előttünk adódtak. Sokkal agresszívabbnak kell lennünk az ellenfél térfelén. A második játékrészben már mi diktáltuk a ritmust, de nagyon mélyen védekeztek, így pedig nehéz helyzeteket kialakítani. Hiányzott az, hogy levegyük őket egy az egyben, illetve a helyzetek sem jöttek ezáltal. Aduriz pályára érkezésével pedig bármelyik beadás veszélyes, lőtt is egy nagy gólt…”

Aduriz eldöntötte az összecsapást

“Ez egy olyan játékhelyzet, amiből már számtalan gólt lőtt. Tökéletesen csinálja ezt a fajta rúgást. Amikor láttam, hogy felveszi a pozíciót hozzá… Nem lepett meg az, hogy így eltalálta.”

Messi hiányzott

“Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy Leo egy az egyben megveri az embereit, ám meg kell tudni oldanunk azt is, amikor nem lehet a pályán. A múltban már sikerült nélküle is jó eredményeket elérnünk. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a játéka mindig is hiányozni fog, pláne a tizenhatos környékéről.”

Coutinho távozik – a Bayernben folytatja

“Amikor a tavalyi bajnokság befejeződött, már ott motoszkált a fejében a távozás gondolata. Adódott a lehetőség, amivel végül élt is.”

Piqué szerint ezzel a helyükre kerültek

“A vereségek mindig köteleznek arra, hogy reagálj. Meg kell tanulnod kimászni a negatív helyzetekből. Az első félidőben joggal kaphattunk volna 1-2 gólt, mégis a másodikban kaptunk egyet, amikor már a kezünkben volt a találkozó. A végsőkig kell küzdeni.”

Olyan Barcás dekorációt keresel a szobádba, ami eredeti és sosem veszíti el az aktualitását? Ezzel a poszterrel megtaláltad.