Valverde: “Ha az idősebbek korát sem nézzük, a fiatalokét sem kell”

Griezmann számára fontos volt a jó teljesítmény | Rakitic a versenyhelyzet áldozata lett

Ernesto Valverde vezetőedző szerint nem volt jelentős különbség a Bilbao és a Betis elleni teljesítmények között, csupán vannak olyan napok, amikor több minden összejön. A tréner úgy véli, hogy Griezmann számára fontos volt a remek teljesítmény, Ansu Fati debütálása kapcsán pedig igyekezett levenni a fókuszt a játékos koráról. 

“Ha megnézzük az utóbbi meccseinket, Baszkföldön is domináltuk a mérkőzést, de veszítettünk. A játék képe hasonló volt: jól kezdtünk, majd a Betis ezúttal vezetést szerzett, nekünk pedig fordítani kellett. Néha jobban összejönnek a dolgok a meccseiden.”

 

 

Az első játékrész

“Nekem tetszett az, ahogyan játszottunk, de amikor látod, hogy vesztésre állsz, természetes, hogy elkezdesz gondolkozni azon, mit is tudnál változtatni. Amikor hátrányban voltunk, elküldtem melegíteni Vidalt, egy alternatíva volt a cserére. Ettől függetlenül gólt kellett szereznünk. Az 1-1 nagyon jól jött nekünk, utána hamar meg tudtuk szerezni a vezető találatot is. A találkozó ritmusa magas volt, ez az, ami igazán érdekel bennünket.”

Griezmann teljesítménye

“A nagy képet nézve mindenki jól teljesített. Griezmann különösen a figyelem középpontjába került, hiszen komoly igazolásról van szó, több támadónk is sérült, ő pedig ráadásul csatár (akik eleve több figyelmet kapnak – a szerk.). Rajta kívül azonban Rafinha és Carles Pérez teljesítményét is kiemelt figyelemmel követték a szurkolók. Nagyra becsülöm továbbra is a Betist, de Griezmann számára ez egy nagy nap volt.”

Rakitic ismét a padon

“Nagyon sok játékos áll a rendelkezésemre a középpályán. Aleñá például a múlt héten kezdett, most pedig a keretben sem volt. Rakitic a múlt héten csereként lehetőséget kapott, ezúttal nem.”

Ansu Fati debütálása

“Egy nagyon tehetséges fiatal játékosról beszélünk. Végig kell mennie az útján, de már most rendelkezik olyan képességekkel, amik bizonyos esetekben jól jöhetnek nekünk. Fesztelenül játszik, villámgyors, illetve a párharcokban nagyon erős. Végül minden a teljesítményén múlik majd – ha ugyanis az idősebbek korát sem nézzük a csapat összeállításánál, akkor a fiatalokét sem kell ilyenkor figyelembe venni.”