Jön a Sárga Tengeralattjáró: Merre indulnak el?

A hazai pálya a Barça mellett szól, a forma kevésbé | Rakitic nincs a keretben

Hétközi fordulót rendeznek a spanyol bajnokságban: a 6. forduló keddi játéknapján a Barcelona a Villarrealt látja vendégül 21 órától. A katalánok gyengélkednek, a szezonkezdetük messze van az ideálistól, ellenben a vendégek az utolsó két meccsüket kapott gól nélkül és öt találatot szerezve húzták be, vagyis kiváló hangulatban érkeznek a Camp Nouba. 

Nincs egyszerű helyzetben Ernesto Valverde vezetőedző: az öt meccsen szerzett hét pont a leggyengébb szezonkezdet az 1994/1995-ös bajnokság óta, és ebben az évben történt meg az is, hogy az első három idegenbeli bajnokin nyeretlen maradt a gárda. A helyzetet tetézi, hogy egyes sajtóértesülések szerint a granadai vereség után az edző elvesztette a kulcsjátékosok bizalmát, tekintettel arra, hogy a csapat játékának nincsen stílusa, a rotáció az esetek nagy többségében balul sül el, Griezmann úgy játszik, mintha nem dolgozta volna végig a csapattal a felkészülést, és ezekre a problémákra – egyelőre – Valverdének láthatóan nincs ötlete. Márpedig igen rövid időn belül ki kell találnia valamit: igaz ugyan, hogy a közvetlen riválisok is – Atletico, Real, Sevilla – botladoznak, azonban ez nagy valószínűséggel nem lesz mindig így, másfelől a Barçának elsődlegesen a saját játékát kell megtalálnia, hogy a szezon végén végső esélyesként tekinthessen magára minden kupasorozatban.

Nehezítő körülmény, hogy a Villarreal személyében egy olyan csapat lesz az ellenfél, amely a múltban is mindig futballozni, gólokat szerezni, és nem tíz emberrel védekezni érkezett a Camp Nouba. A Sárga Tengeralattjáró sokat látott, rutinos futballistákra épül (Sergio Asenjo,Iborra, Santi Cazorla, Albiol), akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól még Barcelonában sem, mellettük pedig hasznos csapatemberek robotolnak (Anguissa), a támadó sorban pedig a góllövő listát vezető csatár (Moreno) riogatja az ellenfelek védőit.

A Barcelonánál Umtiti és Jordi Alba, a Villarrealnál Bruno Soriano, Alberto Moreno és Guirra hiányzik majd sérülés miatt. Dembélé felépült, megkapta az orvosok engedélyét a játékra, és már be is került a keretbe. A Barcelona az elmúlt 9 hazai bajnoki mérkőzését megnyerte, legutóbbi 17 hazai mérkőzéséből 15-ön szerzett szerzett legalább két gólt. Ugyanakkor az elmúlt 4 bajnoki mérkőzésén mindig kapott legalább 2 gólt a katalán csapat, míg a Villarreal az elmúlt 6 mérkőzéséből 5-ön mindig szerzett legalább 2 gólt.

Gólokban gazdag, nyílt sisakos találkozóra van tehát kilátás, ahol a Barcelonának jó játékkal kell előállnia ahhoz, hogy legyőzze a masszív, a bajnokságban eddig egyetlen vereséggel álló Sárga Tengeralattjárót.

FC Barcelona – Villarreal CF
Barcelona, Camp Nou
21:00
Vezeti: 
Ricardo De Burgos Bengoetxea

Barcelona: ter Stegen – Semedo (Sergi Roberto), Piqué, Lenglet (Todibo), Junior Firpo – Arthur, Busquets, Vidal (Aleñà) – Ansu Fati (Dembélé), Suarez, Messi.

Villarreal: Sergio Asenjo – Pena, Albiol, Torres, Quentillá – Cazorla, Iborra, Anguissa – Ontiveros, Moreno, Chukwueze.