Futballt nyomokban tartalmazott – egyéni értékelő Getaféból

Ter Stegen és Arthur kiemelkedtek, Suárez rekordokat döntöget

A Getafe ellen nem szokott sziporkázni a csapat, még a diadalittas Guardiola-érában sem, így nem volt meglepő, hogy a tegnapi mérkőzés sem lógott ki a sorból: a Barcelona hozta a kötelezőt sok látványos megoldás nélkül. Néhányan kiemelkedtek így is a csapatból, de egy jó közepes-átlagosnak láttuk a többség teljesítményét szombat délután. 

Ter Stegen: 9 – Amit lehetett, védett, tökéletesen zárta a szögeket a Getafe próbálkozásainál, a gólpassza pedig extra volt, ahogy előtte mellel átvette a labdát. Imádjuk, és azt is, ahogy nyilatkozik. 

Sergi Roberto: 6 – A Barça mindenese ezúttal 3 poszton is játszott, jobbhátvédben kezdte, aztán játszott a támadósor jobb és bal oldalán is. Junior Firpo gólja előtt szép volt a megindulása, de inkább igaz rá, hogy hozta a nagyévi átlagot különösebb plusz nélkül.

Lenglet: 5 – Kissé bizonytalan volt, sokszor elkésett, a sokadik ilyen után pedig nem volt csoda a piros lapja. Mivel középső védőkkel idén nem áll túl jól a csapat, mióta Umtiti alig tud játszani sérülése miatt, lehet, hogy Todibo ideje eljön – vagy Frenkie de Jong lesz a középhátvéd, ahogy a kiállítás után egy ideig a Getafe ellen is megtörtént.

Piqué: 7 – Stabil volt és végre lehozta lap nélkül a mérkőzést, ami elég fontos lesz legközelebb a Sevilla ellen, mert Umtiti sérült, Lenglet pedig ugye piros lappal kiszállt.

Junior Firpo: 7 – Agilis volt, a góljánál pedig tökéletesen érkezett, de összjátékban több kell, hogy kiszorítsa majd Jordi Albát.

Sergio Busquets: 6 – Extra nélkül hozta a megszokott játékát, nagy hibája nem volt, de látványos megmozdulások sem jöttek tőle most.

Arthur: 8 – Remekül forog a labdával és tartja, amikor kell, szépen irányít és diktálja a tempót a középpályán és most a kulcspasszok sem hiányoztak tőle előre. Az egyik legjobb volt a meccsen.

De Jong: 6 – Voltak szép pillanatai, látszik, hogy több van benne, de sokszor eltűnt, még keresi a helyét a pályán – és talán Valverde is. Ha mindkét fél türelmesen áll ehhez hozzá, akkor előbb-utóbb meglesz az eredménye, mert Frenkie-nek a kezdőben a helye, ez már így is vitathatatlan.

Perez: 7 – Sokat mutatta magát, jól játszott, mindig a kapu felé próbált fordulni – ezt várjuk egy támadótól, és a teljesítménye még akkor is pozitív volt, hogy a gól többször a lábában maradt.

Griezmann: 5 – A mezőnymunka most is rendben volt, védekezésben is szokás szerint kisegített, de kapura veszélytelen volt, és hát utóbbi fontosabb lenne egy támadónál… Suárezzel együtt mintha elvennék egymás elől a teret, de legalábbis a franciának sokkal jobban be kell áldozni a játékát annak érdekében, hogy a balszélen ott legyen a pályán. Középen lehet, hogy hasznosabb lenne.

Suárez: 6 – A gólja klasszis volt, de csak ez húzza fel, egyébként egy erős 4-es; mezőnyben, csapatjátékban értékelhetetlen, még talán túlzás sem lenne, ha azt mondanánk, labdatemető. Ha ez nincs is rendben, amíg megrúgja a góljait, kevésbé számít, de nem véletlen, hogy egyre többször fogalmaznak meg kritikákat vele szemben. Történelmi távlatokban viszont szépen termel: a klub örökranglistáján a bajnoki gólok tekintetében már behozta Kubala Lászlót – mindketten 131 LaLiga találatnál járnak, pályafutása során pedig már a 400. gólját lőtte szombaton.

Egy jót mozogtak a hajrára: Semedo, Rakitic, Todibo (-)

 

Nyilatkozatok, írásos és gólösszefoglalók a kapcsolódó cikkeknél alább.