Lahoz Suáreznek: “Ne hibázz…”

A játékvezető és az uruguayi csatár szópárbaját közelről vették a kamerák

 

Mateu Lahoz – szokásához híven – ismét a középpontba akart kerülni, ezúttal két kiállítással és egy Luis Suáreznek kiosztott sárga kártyával sikerült neki a meccset lehoznia. Utóbbi szócsatát a ‘Movistar +’ fel is vette, és feliratozta a közvéleménynek. 

Szögezzük le gyorsan: Araujó szabálytalanságát be lehet fújni (nem 100%-os, de ott volt a kéz, megdolgozta a támadót, ha pedig lefújja, kiállítás), Dembélének semmi keresni valója nem volt ott a szabálytalanságnál, még ha különösebb dolgot nem is mondott, és Luis Suárez viselkedése is csak akkor eltűrhető, ha a csapattársad. Ugyanakkor ezek ellenére is vérlázító, amit ez a játékvezető megenged magának. Az rendben van, hogy erélyesnek kell lenni, és ha a játékvezetőtől valamennyire nem tartanak a csapatok, akkor ott nincs valami rendben. Lahoz viszont keveri a szezont fazonnal: egyszer percekig diskurál egy-egy játékossal, máskor pedig másodpercek alatt kiállít valakit – nem csoda, hogy a következetlenség káoszt szül.

A fenti felvételen az látható, amikor Luis Suárez ellen ítélt egy szabadrúgást jogosan, amit az uruguayi vitatott a saját stílusában. Láttunk tőle már hevesebb reklamálást is, ez a normál kategória volt, amikor még csak lépést sem tett az illetékesek felé. Lahoz azonban szemmel láthatóan megunta a dél-amerikai csatár stílusát, és azonnal sárga kártyát adott neki, ami még valamennyire érthető is, viszont a stílus és a szöveg nem igazán. Amikor Suárez megkérdezi tőle, hogy “no se puede hablar?”, vagyis hogy “nem lehet egy szót sem szólni?”, arra nemes egyszerűséggel azt válaszolja a játékvezető, hogy ‘nem’.

Suárez erre elmosolyodik, majd a játékvezető – látván, hogy a csatár nem igazán tartja tiszteletben továbbra sem a személyét – azzal próbálja a tekintélyét még jobban védeni, hogy azt mondja neki: “Ne hibázz…” Furcsa fenyegetés, ami nem veszi jól ki magát ezen a szinten, ahol minden lélegzetvétel be van kamerázva. Suárez ezt még lereagálta azzal, hogy “ti se (hibázzatok – a szerk.), majd abbamaradt a “beszélgetés”.

Egy percig sem azt kifogásoljuk, hogy Lahoz igyekszik védeni a tekintélyét – arra ugyanis minden játékvezetőnek szüksége van. Ugyanakkor a stílus és a szöveg nincs egyensúlyban azzal a minőséggel, amit Lahoz letesz az asztalra a meccseken.