Szabardúgás-dupla és mesterhármas Messitől, Barça-Celta 4-1

Sima győzelem, gyenge Celta Vigo

Takaréklángon játszott, mégis simán, 4-1 nyert a Barcelona a Celta Vigo ellen, köszönhetően Lionel Messinek, aki mesterhármast ért el: egy gólt 11-esből, kettőt szabadrúgásból szerzett. A Barça nem játszott rosszul, de játékban kiemelkedőt sem nyújtott, így nem ez a meccs mutatta meg, milyen állapotban van igazából a csapat, a Celta ugyanis alig mutatott ellenállást, ami pedig esetleg bennük volt, az Messi góljainak köszönhetően bennük is maradt…

Az előzmények

Két nyeretlen meccs után fogadta a Barcelona a Celta együttesét szombat este: a katalán csapat a kedden a BL-ben egy gyenge 0-0-t játszott a Slavia Praha ellen otthon, egy hete pedig 3-1-es vereséget szenvedett a bajnokságban a Levante otthonában, amivel egy szép győzelmi sorozat szakad meg végül és adott utat az újabb kritikáknak a csapat és Valverde felé. Emiatt nem csak a győzelem volt kötelező a vigóiak ellen, de valami olyat is kellett (volna) mutatni, ami kis bizakodást adhat a jövőre nézve az idei hullámvasutazás közepette – feltéve, ha hiszünk még abban, amit az elnökség kommunikál, és Valverde továbbra is a legideálisabb edző a csapat irányítására.

A Celta az elmúlt szezonokban rendre jó és eredményes futballt mutatott be, idén viszont valami eltört náluk és jelenleg a kiesés ellen küzdenek csak. A gyenge eredmények miatt edzőt is váltottak, az új mester, Óscar Garcia első nekifutásra pedig máris a Barcelona ellen mutathatta meg mit tud.

Celta: ígéretes kezdés, gyenge összkép

Az első percekben úgy tűnt, a Celta új edzője igyekezett felkészülni a Barcelonából és az látszott, nem csak védekezni terveztek a Camp Nouban. Az első 10 percben például 70% felett birtokolták a labdát – igaz, a kapura aztán nem sok veszélyt nem jelentettek a szépen eltalált szabadrúgásgóljukat leszámítva, amivel rövid ideig újra egyenlővé tették az állást. Labda nélkül felváltva védekeztek magasan letámadva és mélyen a 16-osuk elé betömörülve, ami ellen a Barça nem igazán találta az ellenszert, főleg a mérkőzés elején, bár a csapat sem pörgött túlságosan. A Celta lelkesedése a meccs végéig megmaradt, egyszer-egyszer még ter Stegen is eljutottak Aspasék, de az átütőerő nagyon hiányzott belőlük és nem tudták megakadályozni a Barcelona sima győzelmét.

Letámadás Celta módra, eredmény nélkül

Szabadrúgás? Messinek csak ziccer…

A sima győzelem, természetesen, elősorban Lionel Messi érdeme volt, aki három gólt is szerzett, ebből kettőt szabadrúgásból tekert be. Mindkét lövése 20 méteren túlról talált utat védhetetlenül a kapuba: az egyiket a félidő végén, a másikat a második játékrész elején lőtte, utóbbival alakította 3-1-re az állást és vette el gyakorlatilag a Celta maradék reményét is a pontszerzésre. Messi révén vezetett a csapat egyébként az első félidőben, miután Junior Firpo beadását könyökkel védte Aidoo, a Barça csapatkapitánya büntetett 11-esből.

A Barcelona

Ha őszinték vagyunk, a nagy kedvvel játszó Messin kívül senki nem nyújtott kiemelkedőt a Celta ellen, de ezúttal nem is nagyon kellett, mert az ellenfél nem késztette óriási erőbedobásra és munkára a katalánokat. Az első félidőben gyakorlatilag csak Messi tizenegyese és szabadrúgásgólja volt említésre méltó esemény, legalábbis a kapura veszélyes lehetőségeket tekintve, mivel leginkább lassú iramú, eseménytelen labdázgatás folyt a pályán. Griezmann és Fati egyaránt gyengécskék voltak, a második félidőre beálló Dembélé viszont egy kis lendületet és néhány szép cselt hozott magával, ha gólt végül nem is.

Griezmann: hiányzik még az áttörés… 

Izgalmasnak és látványosnak a végeredmény ellenére sem tudnánk nevezni a meccset, de a pontvesztésre ezúttal legalább egyáltalán nem volt esély, mert jól kontrollálta a találkozót a csapat, ami miatt mindenképp dicséret illeti a játékosokat. A végeredményt Busquets állította be, miután egy kifejelt labdát bombázott a kapuba a hajrában, amivel tényleg sima lett, ugyanakkor jó lenne egy kicsivel nagyobb intenzitást látni a pályán, még egy ilyen mérkőzésen is, mert a meccs egyen periódusaiban játszott kézilabdás-altatós focival többször láttuk már, hogyan képes elaltatni saját magát is a Barça…

Statisztikák, érdekességek

  • Lehetett volna 2-0 is az állás 1-1 helyett, ha Arthur nem az alapvonalon túlról ad gólpasszt Messinek – ilyen kevésen múlt csak.

  • Messi újabb szabadrúgásgólokat szerzett – a mai kettővel már 52-nél jár pályafutása során és továbbra is brutális hatékonysággal értékesíti őket…
  • Ez a meccs sem telt el sérülés nélkül, ezúttal Semedo hagyta el idő előtt a pályát. Suárez viszont a hajrára beállt, így a vádlisérülése valószínűleg tényleg csak apróság volt.
  • Messi az idei bajokságban az első mesterhármasát lőtte, ráadásul ez volt a Liga első mesterhármasa is a szezonban.
  • A csapat továbbra is a tabella élén áll, holtversenyben a Real Madriddal – a fővárosiak a fordulóban az Eibar otthonában nyertek simán 4-0-ra.

FC Barcelona – Celta Vigo: 4-1 (2-1)
Camp Nou, Barcelona
71.209 néző
Vezette: Guillermo Cuadra Fernández

Barcelona: Ter Stegen – Semedo (Busquets 23’), Piqué, Umtiti, Junior Firpo – Sergi Roberto, Arthur, De Jong – Messi, Griezmann (Suárez 73’), Ansu Fati (Dembélé 46’).

Celta: Rubén – Hugo Mallo, Aidoo, Néstor, Lucas Olaza – Juncá, Lobotka (Denis Suárez 76’), Fran Beltrán – Pape (Fernandez 81’), Sisto (Brais Mendez 64’), Iago Aspas.

Gólok: Messi 23’, Lucas Olaza 42’, Messi 45+1’, Messi 48’, Busquets 85’,

Sárga lapok: Umtiti 25’, Messi 40’, Roberto 51′, Busquets 88′.

A whoscored.com statisztikái: