Rakitic: „Számomra Barcelona a tökéletes hely”

A horvát harcolni fog, hogy visszanyerje a bizalmat

Az elmúlt mérkőzések alapján Ivan Rakitic újra élvezi Ernesto Valverde bizalmát, ugyanis az utóbbi három meccsen mindig kezdőként léphetett pályára. A horvát középpályás értékelte a Mallorca elleni mérkőzést a mix zónában, illetve a saját helyzetéről is ejtett néhány szót.

 

 

A találkozó

„Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, nagy nyomást helyeztünk egy olyan csapatra, amelyik szeretett volna játszani. Megérdemelten nyertük meg ilyen módon a találkozót. Természetesen van még miben fejlődjünk, de fontos, hogy magabiztosságot szerezzünk a hazai meccseken, és hogy ezt az önbizalmat átvigyük az idegenbeli találkozókra is. Madridban megtettük az első lépést, innentől csak fejlődni kell, és haladni előre.”

A jövő

„Az utóbbi hónapokban sok minden történt. Néha nem érti az ember, mi miért történik, de el kell fogadni, túl kell lépni rajta. A legjobbamat szeretném nyújtani, és ahogy már többször is elmondtam, itt szeretném ezt megtenni. Számomra Barcelona a tökéletes hely, itt szeretném folytatni, itt szeretnék további kupákat nyerni.”

A szerepe

„Szeretném segíteni a csapatot, amiben csak tudom, ahogy azt az utóbbi meccseken is tettem. Szeretnék minél több percet a pályán tölteni, hogy visszanyerjem az edzőm és a csapattársaim bizalmát, de mindenre fel vagyok készülve.”

Törülközők többféle dizájnnal, strandra vagy otthonra – csak döntsd el, melyik legyen!