Jön a szezon első Klasszikusa!

A Camp Nouban fogadja vendégül a Barça a Királyi gárdát

Az FC Barcelona szerda este 20 órától a spanyol bajnokság 17. fordulójában fogadja vendégül a Real Madridot. Az eredetileg október végére kiírt mérkőzést végül el kellett szalasztani a katalán fővárosban zajló tüntetések miatt, így végül szerdán játssza le a szezon első Klasszikusát a két rivális.

Mindkét csapat egyaránt 35 ponttal rendelkezik a spanyol bajnokságban, tehát egyelőre nagyon szoros a verseny a bajnoki címért. A katalánok sorozatban másodjára védenék meg a címüket, ehhez nagy lépés lenne az, ha megvernék az ősi riválist a Camp Nouban, igaz, sok lesz még hátra a bajnokságból ezután is. Mindkét együttes döntetlent játszott hétvégén, azonban a madridiak vasárnap játszottak, míg Messiék szombaton léptek pályára, így valamivel talán frissebb lehet a Barcelona.

A Real Madridnál sérülés miatt biztosan kihagyja a találkozót Asensio, Lucas, Hazard, Marcelo és James. Marcelo kiesése miatt a védelem bal szélén Mendy kaphat szerepet, míg a középpályán Valverde várható Kroos és Casemiro mellett, miután az elmúlt hetekben megmutatta az uruguayi játékos, hogy jó teljesítményre képes, ha megkapja a bizalmat. Várhatóan Zidane azon lesz, hogy minél több labdát szerezzenek és tartsanak meg a pálya közepén, ezért Modric vagy Isco kezdetése sem lenne meglepő egy támadó kárára. Egy biztos, elöl ott lesz a jó formában lévő Benzema, akinek a párja Bale lehet, annak ellenére is, hogy nem élvezi a túlságosan Zidane bizalmát, de fontos pillanatokban többször tudott már nyerő ember lenni. A fővárosiaknak nyerniük kell, ha át akarják venni a vezetést a bajnoki tabellán, ebben segítheti őket aktuális formajuk, ami nem rossz, hiszen 11 mérkőzése veretlenek minden sorozatot figyelembe véve. Nyernie azonban majd’ négy éve sikerült utoljára a Madridnak bajnokin a Camp Nouban, de a Barça idei hullámzó, kevésbé meggyőző játéka miatt most kevésbé lenne meglepő egy vendégsiker, mint az elmúlt években bármikor.

Ami a katalánokat illeti, hazai pályán jól megy a csapatnak, főleg a bajnokságban, hiszen valamennyi meccsüket megnyerték a Camp Nouban. Az elmúlt négy hazai bajnokijuk mindegyikén lőttek legalább négy gólt – ha tartanák ezt a formát, az valószínűleg győzelmet eredményezne a Clásicón is. 2016 tavaszán szenvedtek utoljára vereséget otthon az ősi riválistól, ezt a sorozatot szeretnék tovább húzni, amíg csak lehet. A résztvevőket illetően biztos: Dembélé és Arthur nem lesz ott a meccsen sérülés miatt, és Todibo, Junior és Wague sem kerult keretbe, így a kezdőcsapatban nem várható meglepetés az elmúlt találkozókhoz képest. A védelem két szélén Sergi Roberto és Jordi Alba fog játszani minden bizonnyal, a középpályán Busquets és De Jong mellé Rakitic játéka a legvalószínűbb, elöl pedig az MSG csak egy óriási Valverde húzás eredményeképpen kerülhet megbontásra – mi nem számítunk rá.

Külön pikantériát ad a már önmagában világszínvonalú párharcnak az, hogy a bajnoki örökranglistát nézve 72-72 győzelemmel állnak a csapatok az egymás elleni párharcban, így valamelyik együttes elhúzhat egy győzelemmel – ha ez a Barcelona lesz, akkor a történelem során először lesz az egymás elleni mérlegben több Liga győzelme. (Minden sorozatot figyelembe véve már sikerült átvenni a vezetést márciusban, akkor lett meg a 96. Clásico sikere a Barçának, míg a Real 95-nél jár.)

Persze Messi és Ramos fejében persze biztosan nem ezek a statisztikák fognak járni a meccs előtt, és az is biztos, hogy erre a rangadóra nem kell külön motiváció senkinek – Griezmann és De Jong számára pláne, akik az első, remélhetőleg győztes Klasszikusukat fogják játszani az este.

Karácsonyi last min. akció 50%-ig! Csütörtökig add le a rendelésed az Eurobarca Jézuskájának és garantáltan házhoz viszi a csomagod!

FC Barcelona – Real Madrid CF

Camp Nou, Barcelona

Vezeti: Hernández Hernández

FC Barcelona: Ter Stegen – S. Roberto, Piqué, Lenglet, Alba – Busquets, Rakitic, De Jong – Messi, Suárez, Griezmann.

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Varane, Ramos, Mendy – Kroos, Casemiro, Valverde – Modric (Isco) – Bale, Benzema.