Xavi: „Ha nem dominálunk, esélytelenek vagyunk a BL-re”

A katalán irányító szerint a játékstílustól való eltávolodás az oka a gyengébb szereplésnek

Xavi Hernández csütörtök este lejátszotta a játékoskarrierje utolsó összecsapását, és szögre akasztotta a cipőjét. A legendás irányító a katalán ‘TV3’ televízió-csatornának nyilatkozott, és világosan látja a Barcelona problémáit. 

„Egyelőre még nem látom magam a Barça kispadján. Nem kezdhetem el az edzői karrieremet a Barcelona kispadján, ez nem így működik. Alázatosnak kell lennem, és tisztában kell lennem azzal, hogy nem ugorhatok át lépcsőfokokat. Ez egy új korszak, ahol a nulláról kezdek. Nem szabad elsietnem a dolgokat. Egyértelmű, hogy ez a célom, át akarom majd venni a csapatot, de jelenleg még egy első osztályú együttest sem tudnék irányítani, nemhogy a Barcelonát… Nem érzem magam még felkészültnek, ezért nem jött még el az én időm.”

Bukás a nemzetközi terepen

Az az érzésem, hogy ameddig nem domináljuk ismét a meccseket, addig lehetetlen lesz számunkra a Bajnokok Ligája megnyerése. Ezt a történelmünk is mutatja. A Barcelona akkor ért révbe Európában, amikor egyrészt megnyerte a bajnokságot, másrészt pedig amikor teljesen a kezében tartotta a találkozókat, és irányította azokat. Jelenleg pedig úgy érzem, hogy nem vagyunk dominánsak.”

A játékosbeli pályafutása

„Mint egy tündérmese. Azt a fajta elismerést, amit kaptam mind személyi, mind szakmai szinten… Az összes trófea, az élmények, a játék, amit élveztem mind a Barcelonában, mind pedig a válogatottban, illetve a tény, hogy fontosnak éreztem magam a Barçában…”

Xavi elkezdi az edzői pályafutását – mi még korábban készítettünk egy zoknit a nevével, megemlékezve a szenzációs pályafutásáról a Barçában.