Wenger: „Úgy tűnik, mintha Messire várnának, hogy csináljon valamit…”

A legendás francia edző beszélt még Griezmannról és Valverdéről is

Arséne Wenger jelenleg szakkommentátorként dolgozik a ‘beIN SPORTS’ televíziós csatornánál, és kedd este az ő feladata volt elemezni a Barça – Slavia találkozó történéseit. A gall tréner meglátásai eléggé közel járnak a valósághoz.

 

 Csapatjáték = Messi

„A Barcelona hagyományosan rendelkezett egy csapatjátékkal, ami ki volt dolgozva a legapróbb részletekig. Ehhez csatlakozott az évek során Messi, aki aztán a javukra billentette a mérleg nyelvét. Most viszont úgy tűnik, mintha Messire várnának, hogy csináljon valamit, az a kidolgozott csapatjáték pedig már a múlté.”

Griezmann

„Szenzációs a hozzáállása. Úgy vélem, hosszú távon alkalmazkodni tud majd a csapathoz, mert képes küzdeni az együttesért. Ahogy én jelenleg látom, túlságosan is csapatjátékos akar lenni, és elfeledkezik arról, hogy mit is tud ő valójában. Annyira küzd azért, hogy elfogadják a társak, hogy a saját tehetségét már nem tudja felszínre hozni. Mintha bűntudata lenne, úgy dolgozik a csapatért.”

Valverde

„A vezetőedző mindig tehetne valamit jobban, de nem feltétlenül felelős a történtekért. Amit akarok ezzel mondani: nekem úgy tűnik, mintha nem azokat a játékosokat igazolták volna a nyáron, akikre tényleg szükségük lett volna. Itt pedig feltenném a kérdést: ki mondja ki az utolsó szót az átigazolások végrehajtásánál?”

Nem nevezte meg Dembélét, de rá illik a legjobban a leírás

„Manapság nagyon gyorsan történik minden. Ha egy játékos jól teljesít 3-4 mérkőzésen, akkor már 100-140 millió eurót adnak érte. Barcelonában viszont a legmagasabb szinten kell játszanod, ami komoly mentális erőt követel meg tőled, hogy kezelni tudd a nyomást. Ehhez pedig erős személyiségre van szükséged.”