Piqué: „Akár tetszik, akár nem, elmegyünk bulizni”

Eseménydús előszezon 2017-ben - Hamarosan látható a csapat színfalak mögötti életét bemutató sorozat

 

 

 

Hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz a „Mérkőzésnap” címre keresztelt dokumentumfilm, amely számos, a barcelonai kulisszák mögötti történésről lebbenti majd fel a fátylat.

Az első epizód főszereplője Gerard Piqué lesz, a tíz részből álló sorozat pedig azon a Rakuten TV-n fog menni, amely a klub főszponzora, és amelynek az elnökével a hátvéd üzleti kapcsolatban áll.

A nyitórész talán legérdekesebb pillanata az, amikor a hátvéd a 2017-es előszezonról mesél, amit a csapat New Yorkban töltött, a játékosok pedig – ahogy szokás mondani – „bele akartak nézni” a Nagy Alma éjszakai életébe. Az ötlet – meglepő módon – nem nyerte el a frissen kinevezett Ernesto Valverde tetszését.

„Megmondtuk Ernestónak, hogy elmegyünk bulizni. Nem igazán értette. Azt mondta: nem látok semmilyen okot arra, hogy kimaradjatok” – mondja Piqué. „Több mint öt csapatmegbeszélést tartottunk annak érdekében, hogy megértessük vele, hogy szükségünk van pihenésre. Akár tetszett neki, akár nem, elmentünk bulizni”.

Az epizód hátralévő része megmutatja, hogy Piqué általában kosárlabda-mérkőzéseket néz a mérkőzések előtt relaxáció gyanánt,  ahogyan azt is, hogyan fejezett be egy Rakuten fémjelezte rendezvényt a fentebb említett bulizós történettel. Kiderül az is, hogy a new york-i este volt az az este, amikor a híres nevezetes „Se Queda” fotó is elkészült Neymarral, néhány nappal azelőtt, hogy a brazil a PSG-be távozott.

A hátvéd elmeséli azt is, hogy 2018 végén a Real Madrid néhány játékosa már azelőtt beszélt neki a királyiak akkori edzőjének, Julen Lopeteguinek a távozásáról, mint ahogyan azt hivatalosan bejelentették volna.

Az első epizód számos sajátos pillanatot is bemutat, ezek közül az egyik, amikor Piqué a pályán, egy mérkőzés alatt viccelődött Arthur helyezkedési problémáival.