Koeman: „A bajnoki esélyek? Semmi sem lehetetlen, de…”

Ronald Koeman szerint a Barcelona megérdemelte volna a győzelmet az Eibar ellen, mert sokkal többet tett a sikerért, újfent az egyéni hibák és a rossz helyzetkihasználás eredményezte a pontvesztést. De a holland azt is elismerte, hogy a Barcelona számára a bajnoki cím egyre kevésbé reális célkitűzés idén.

Összkép

“Megérdemeltük volna a győzelmet, tettünk érte eleget. Ők csak egyszer lőttek kapura. Kidolgoztunk helyzeteket, de nem lőttük be a büntetőt, és később hibáztunk védekezésben… Jól tettük a dolgunkat, és tettünk eleget a győzelem érdekében, de ez nagyon sokszor előfordul velünk. Az első félidőben voltak gondjaink a labdakihozatallal, és nem kerestük a játékosokat a csapatrészek között… talán féltünk kockáztatni a játékoknál elől. Játszottunk egy újabb meccset helyzetekkel, de ezeket nem tudtuk jól befejezni.”

Hiányzott a vezéregyéniség a pályáról

“Nem szeretném azt mondani, hogy hiányoznak a csapatunkból tapasztaltabb emberek. A csapatnál zajlik most egy váltás, és vannak sérülések is. Ezért fiatalokkal játszunk. De ma a csapatban öt vagy hat fiatal volt, és mellettük volt sok tapasztalat is a pályán. Hiányzik Leo is, aki meghatározó elől. De az összbenyomásunk most az, hogy mégis hogyan lehetséges az, hogy nem nyertünk. Sok helyzetet kialakítottunk, kihagytunk egy büntetőt, ajándékoztunk egy gólt, amely az egyetlen kaput eltaláló lövésük volt.”

A kihagyott büntető

“Ha belőttük volna és vezetést szerzünk, akkor a csapat biztosabban állt volna a lábán, de a büntetőt is be kell lőni.”

Játékrendszer

“Szerintem az első félidőben nehezünkre esett, hogy mélységi előre passzokat hajtsunk végre, mert nagyon jól letámadtak. Sok időre volt szükségünk, hogy szabad embereket találjunk meg a labdával. Ezért változtattam játékrendszert, hogy több és jobb játékot tudjunk kezdeményezni. Voltak is helyzeteink, hogy gólt szerezzünk, még ha ezt nem is tettük meg. Egy hiba egy kapott gólba került, még ha nem is lehet hibáztatni senkit. Mindenki hibázhat.”

Dembélé

“Nagyon fontos játékosunk a gyorsasága miatt a szélen. Ő szerezte az egyenlítő gólt. Elégedettek vagyunk vele. “

Coutinho sérülése

“Fájdalmai vannak a bal térdében, több vizsgálatra van szükség, hogy lássuk, mi a baja.”

Messi nélküli Barça

“Nem lehet azt mondani, hogy a Barça jobban játszik Messi nélkül. Ő egy egészen más játékos. Általánosságban jó meccset játszottunk, de az egyéni hibák pontokba kerültek.”

Büntető

“Szerintem már hibázott Leo és Antoine is korábban tizenegyest. Martin betalált a BL-ben, úgy döntöttek, hogy ő rúgja.”

Bajnoki esélyek

Ha realista vagyok, a bajnokság nem áll jól a mi szemszögünkből. Semmi sem lehetetlen, de el kell ismerni, hogy van távolság az éllovasokhoz képest. Az Atlético számomra nagyon jó csapat, nagyon jól játszanak, erősek, kevés gólt kapnak.”