Koeman: „Megköszönhetjük ter Stegennek”

A kiesés ellen harcoló Elche vendégeként 2-0-ás győzelmet aratott az FC Barcelona. A mérkőzést követően Ronald Koeman állt a mikrofonok elé és válaszolt az újságírók által feltett kérdésekre. A holland tréner beszélt ter Stegenről, a védelem stabilitásáról és a második gólt jegyző Puig-ról is. Az elhangzottak alább olvashatóak.

A mérkőzés

„Elégedett vagyok a győzelemmel. Az elmúlt napokban sok meccset játszottunk, de megfelelően koncentráltunk a feladatra. Végig fölényben játszottunk, türelmesek voltunk és sok labdát szereztünk. Nehéz volt gólt szerezni, mert betömörülve védekeztek, de a nyomást tudtunk rájuk gyakorolni. Egyetlen lehetőségüket egy komoly hibánknak köszönhetik, de ter Stegen jól oldotta meg az egy az egy elleni szituációt. Könnyen egyenlíthettek volna, de szerencsére nagyon jó kapusunk van. Ezt leszámítva jó mérkőzésünk volt, az ellenfelet nyomás alatt tudtuk tartani és a labda nélküli játékunk is kiemelendő. Megérdemelten nyertünk.”

de Jong

„A három támadó önmagában kevés, a gólszerzéshez szükségünk van a középpályásokra is. Jó látni, hogy Frenkie neve mellé gól mellett gólpassz is került. Az az elvárás, hogy a középályások támadják az üres területeket, lépjenek fel a támadással.”

Riqui Puig

„Ügyesen helyezkedett és jó ütemben ugrott fel fejelni. Ott volt, ahol a középpályásainknak lennie kell. Amikor az edző lehetőséget ad, akkor bizonyítani kell, hogy van jövőd a csapatnál. Fontos szerepe volt a mérkőzésen.”

Távol a Camp Noutól

„Ez már a hetedik mérkőzésünk egymás után idegenben, amelyből egyetlen meccsen sem álltunk vesztére 90 percet követően. Szerintem jó időszakunk van, minőségben és mentálisan is.”

Változtatások

„Labdákat vesztettünk, túl sokat kockáztattunk. Többet kellett birtokolnunk a labdát és friss lendületet adni a támadásoknak.”

Tizenegyesek

„Nem árulom el, hogy kirúgta volna a büntetőt. Általában Leo, de erről már beszéltünk korábban és dolgozunk rajta. Ha nincs Messi, akkor a két másik kijelölt tizenegyesrúgó egyike fogja végrehajtani.”

Veretlenségi sorozat

„23 pontot sikerült szereznünk a 27-ből [a legutóbbi vereséget követő 9 meccset alapul véve]. A klucs az, hogy képesek vagyunk-e a sűrű menetrend ellenére koncentráltan játszani. Fontos a labda nélküli játék, gyors és intenzív letámadással kell visszaszereznünk a labdát.”

Középpálya

„Nem mondom azt, hogy fix a középpálya összetétele, mert van verseny, de sokat fejlődtünk ezen a területen. Ez egyértelmű.”

Busquets

„Tudjuk, hogy ez volt az ötödik sárgalapja és emiatt ki kell majd hagynia a következő mérkőzést, de előtte még lesz egy mérkőzésünk szerdán. Vasárnapig pedig még eldől, hogy miként oldjuk meg ezt a helyzetet.”

***